Létrehozva: 2017.10.16.

Célba ért az első projekt a 471-esen

A jelentõs forgalmat lebonyolító fõút 16 kilométeres szakasza a Hódút, a Ke-Víz és a Zemplénkõ kivitelezésében újult meg.

Szerző Tóth Balázs

Átadták a 471-es főút Hajdúsámson és a Nyíradony térségében fekvő megyehatár (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) közötti szakaszának burkolaterősítési projektjét, melyet a Hódút Kft., a Ke-Víz 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. konzorciuma kivitelezett.

A péntek délutáni átadón kiderült, a fejlesztés során a korábbinál jóval nagyobb teherbírású burkolatot kapott a jelentős forgalmat lebonyolító főút 16,44 kilométeres szakasza. A kétszer egy sávos út teherbírása ezzel az uniós előírásoknak megfelelő 11,5 tonnára nőtt, a szükséges pontokon ívkorrekció is készült. A közlekedők biztonsága érdekében útburkolat és padkaszélesítés is történt.

A nettó értékén 5,5 milliárd forintos beruházásban két vasúti átjárót is átépítettek, Nyíradony belterületén pedig egy körforgalmat és egy forgalom-csillapító szigetet alakítottak ki.

A 471-es további szakaszai is célkeresztben

Az átadón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány fontos céljának nevezte, hogy Debrecen az ország második fővárosa, a trianoni döntéssel elszakított területek, a Kárpát-medence keleti térségének fővárosa legyen, amihez hozzájárul a Debrecent és Mátészalkát összekötő 471-es út teljes felújítása is. A politikus a kormány nevében ígéretet tett arra, megtalálják a forrását, hogy Debrecen belterületén is korszerűsítsék a 471-es városi szakaszát.  

A beruházás része annak az átfogó fejlesztésnek, ami által a korábban halálútként elhíresült 471-es a hajdú-bihari megyehatártól a 4-es főút debreceni csatlakozásáig összesen 31,8 kilométeren újul meg 44,3 milliárd forint hazai forrásból.

A most befejezett beruházáshoz a 471-es főúton csatlakozik

a Hajdúsámson elkerülését biztosító 8,6 kilométer kiépítése, ami a Ke-Víz és a Zemplénkő kivitelezésében zajlik;

a Hajdúsámson és Debrecen közötti 4,6 kilométer négysávosítása, amire nemrég írták ki a közbeszerzést;

valamint a 471-esnek a Debrecen belterületén történő fejlesztése 2,8 kilométeren.

Szerző Tóth Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!