Létrehozva: 2017.10.10.

Erre figyelj, ha porszívót veszel

Ezentúl nem lehet kifogás, hogy azért nem porszívózunk, mert zavarnánk vele a szomszédot. Az új szabályok szerint ugyanis csöndesebbek lesznek.

Az Európai Unió egy újabb korlátozása lépett életbe szeptember 1-jén, mely a porszívókat érinti.

Három évvel ezelőtt -többek között- már szabályozták a maximális energiafogyasztást és a motorteljesítményt is. Azóta nem vehetünk 1600 wattnál erősebb gépet.

Emiatt a jelenleg forgalomban levő porszívók jó részét kénytelenek lesznek kivonni a gyártók a forgalomból, de nem ez lesz az egyetlen változás.

Milyen változások jönnek?

  • Csökkenteni fogják a motor teljesítményét, most már csak 900 wattos porszívókat lehet majd venni.
  • Ezzel szemben viszont a porfelszívás teljesítményét növelni kell.
  • A porszívó szűrőrendszeréből kiáramló, tehát a szobába visszafújt levegő tisztaságának is a korábbi szintnél magasabbnak kell majd lennie; a porszívó egészen pontosan maximum 1% port engedhet majd vissza a levegőbe.
  • Csendesebbek lesznek a porszívók, mert a zajkibocsátást is korlátozzák.
  • Sőt, tartósabb gépek jöhetnek, mert a motor élettartamát is megszabták: minimum 500 órát ki kell bírnia.
  • Az energiacímke is változni fog.
  • Hogyan változik a címke?

    A korábbi címkékhez képest szeptembertől az éves energiafogyasztás kategóriájában leszűkítik a betűvel jelölt skálát. Eddig egy készülék tulajdonságainak hatékonyságát az ABC betűivel jelölték A-tól egészen G-ig. Az A „nagyon jó”-t, a G a „nagyon nem hatékony”-t jelentette.

    Az új címkéken már csak D-ig terjedő értékek lesznek, viszont bevezetik az A+, A++ és az A+++ jelölést is. Az E, F, G jelölések megszűnésével a rosszabb minőségű porszívók így ki sem kerülhetnek a polcokra, azokat fejlesztenie kell a gyártóknak, hogy legalább egy D hatékonysági jelölést kaphassanak, vagy be kell szüntetni a gyártásukat.

    Milyen szempontok alapján válasszunk porszívót?

    A szakértők szerint az energiacímkén található értékek alapján válasszunk. Az energiaosztályon kívül nagyon fontos a porfelszedési képesség, azaz a DPU-érték. Érdemes átgondolni, hogy otthon a keménypadló vagy a szőnyeg felület a nagyobb, és ennek figyelembevételével olyan modellt választani, ami rendelkezik a megfelelő szívófejekkel és porfelszedési képességgel.

    A zajszint szintén fontos szempont lehet a kisgyermekeseknél vagy az arra érzékenyeknél. A por visszabocsátási érték is lényeges döntési kritérium. Érdemes A osztályos modelleket választani, elsősorban az allergiásoknak, de mindenkinek, akinek fontos az otthona tiszta levegője.

    Mit jelent ez a gyakorlatban?

    Akkor csak kisebb teljesítményű, drágább porszívókat lehet majd kapni? – kérdezhetnénk. Ám nem kell aggódni. A készülékek nem lesznek kevésbé hatékonyak azért, mert kevesebb áramot vesznek fel, és kisebb (max. 900 watt) lesz a teljesítményük! A porszívó készülékek esetében a DPU (Dust Pick Up) az az érték, ami igazán fontos. Ez a szám mutatja a mutatja a szívóerőt!

    Tudni kell, hogy egy ilyen készüléknél a motorteljesítmény és a szívóteljesítmény nem (feltétlenül) áll egyenes arányban egymással!  Vagyis az egyik csökkenésével nem kell csökkennie a másiknak is.

    Mivel az Ecodesign irányelvek nem csak a motorok teljesítményét szabályozzák, hanem azt is, hogy mennyinek kell minimum lennie a szívóteljesítménynek, ezért nem kell attól tartanunk, hogy rosszabb teljesítményű gépeket kapunk majd.  

    Az pedig, hogy a gyártók az adott elektromos energiából milyen szívóerőt tudnak előállítani, a mérnökök ügyességén múlik, és valószínűleg ez fogja meghatározni a készülékek ára közötti különbséget is!

    Irány tehát a bolt?

    Ha valaki kiszemelt már egy porszívótípust, akkor igen, hiszen ha az az adott modell nem felel meg minden pontban az életbelépő szabályozásnak, hamarosan már nem fogja tudni megvásárolni. Ha a „wattszám-bűvöletében" választ porszívót, és nem bízik abban, hogy a gyártók alacsonyabb wattszám mellett ugyanazt a szívóerőt fogják tudni felmutatni, akkor is itt az ideje a vásárlásnak.

    Ugyanakkor a szigorodó szabályok nyilvánvalóan a vevők érdekeit is szolgálják, így összességében arra számíthatunk, hogy szeptembertől új, korszerűbb modellekkel fogunk találkozni a porszívó webáruházak virtuális polcain.

    Fontos tudni, hogy habár elsejétől lépnek életebe az új szabályok, a régebben gyártott és még a boltban lévő készülékeket még eladhatják a kereskedők.

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

    origo.hu

    Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

    metropol.hu

    Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

    ripost.hu

    Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

    hirtv.hu

    Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

    origo.hu

    Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

    mindmegette.hu

    Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

    ripost.hu

    Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    „48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

    ripost.hu

    Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

    MANI

    Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

    MANI

    SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

    MANI

    Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor