Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.29.

Ezek a kiemelt kerékpárutak épülnek meg 2019-ig Magyarországon

A Magyar Közlönyben megjelent a közeljövõben tervezett kiemelt kerékpárút-fejlesztések ütemezését és finanszírozását leíró két kormányrendelet.

Az egyik határozatból kiderül, a beruházások forrásigényét elsődlegesen uniós forrásból fedezik, a nemzetgazdasági miniszter feladata, hogy biztosítsa a GINOP és a VEKOP terhére történő finanszírozást.

A fejlesztések érdekében ugyanakkor benyújtják az Európai Kerékpárút Hálózat (EuroVelo) 14-es számú útvonalára készített pályázatot is. További fejlemény, hogy a Tokaj és Nyíregyháza közötti kerékpárút megvalósítását a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe helyezi a kormányhatározat.

Az ütemterv szerint 2017-ben és 2018-ban a meglévő szakaszokon táblák kihelyezése valósul meg, illetve a leendő szakaszon műszaki tervezése. Az építések listája mellé ugyanakkor 2108-as és 2019-es évszám került a közlönyben.

A most közzétett fejlesztéseken túl számos helyen épül kerékpárút az elkövetkező években, a kormány augusztusban nyolc másik nagyszabású projektet minősített kiemelt beruházássá. Emellett további beruházások regionális bontásáról az MTI szintén augusztusban közölt összeállítást.

A most közzétett fejlesztések listája:

2018-ban összesen 2,6 milliárd forintból megépül  

  • a 10 kilométeres Vámosszabadi–Győr,
  • a 8 km-es Eger–Egerszalók,
  • az 53 km-es Hortobágy–Debrecen,
  • a 12 km-es Tokaj–Mád–Sárospatak útvonal,
  • valamint egy 7 km-es szakasz a Dél-alföldi régióban.

  • 2019-ben összesen 6,9 milliárd forintból jön létre

  • az 55 km-es Tiszafüred–Hortobágy,
  • az 52 km-es Pécs-Dombóvár,
  • a 84 km-es Dombóvár-Siófok,
  • az 55 km-es Pécs–Siklós,
  • a 40 km-es Szigetvár–Kaposvár,
  • és a 16 km-es Murakeresztúr–Õrtilos kerékpárút.
  • 3,4 milliárdos plusz a Duna-menti kerékpárúthoz

    A kormány külön határozatban rögzítette az EuroVelo 6-os útvonalának Dömös és Szentendre közötti fejlesztését. Ennek értelmében az útvonala a Szentendrei-szigeten keresztül halad a Dömös–Visegrád–Kisoroszi–Tahitótfalu–Pócsmegyer– Szigetmonostor–Szentendre nyomvonalon.

    A beruházással kapcsolatban a határozat 3,42 milliárd forint többletköltség biztosítását rendeli el, amit elsősorban hazai forrásból kell biztosítani. Ugyanakkor a kormány a nemzetgazdasági miniszterrel megvizsgáltatja az EuroVelo-beruházásnak a VEKOP keretében történő finanszírozásának lehetőségét.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

    origo.hu

    Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

    mindmegette.hu

    Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

    vg.hu

    A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

    metropol.hu

    „Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

    mandiner.hu

    „Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

    origo.hu

    Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

    ripost.hu

    Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

    MANI

    1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

    MANI

    Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

    MANI

    Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!