Létrehozva: 2019.06.28.

Ezen a héten ismét több mint egymilliárd forint a tét az Ötöslottón

Továbbra is van esély megnyerni az Ötöslottó által kínált milliárdos fõnyereményt. Az a szerencsés, aki most szombaton egyedüli nyertesként találja el mind az öt kisorsolt számot, 1,150 milliárd forinttal gazdagodhat.

Az Ötöslottó 62 éves fennállása óta eddig 482 telitalálat született, legutóbb az április 20.-i sorsoláson köszönthettünk egy újabb milliárdost, amikor minden idők harmadik legmagasabb nyereményét, azaz 4,194 milliárd forintot vihetett haza a szerencsés. Az eddigi legnagyobb pénzösszeget 2003-ban nyerte meg egy igazán Fortuna kegyeltjének számító játékos, aki a 48. játékhéten a 4, 15, 46, 49, 59 számokat megjátszva, 38 hét telitalálat-mentes időszak után 5,092 milliárd forintot tudhatott magáénak.

A nagynyeremények mellett idén a kisebb összegek révén is már közel ezren váltak milliomossá. Csak az idei évben hetente átlagosan 44 db 4 találatos szelvény született, mellyel heti átlagban 1,7 millió forintnak örülhettek a játékosok. A legtöbb 4 találatos a 6. héten fordult elő, akkor 101-en nyertek fejenként 700 ezer forintot, a legkevesebb pedig a 17. héten, amikor a 4 találatosok nyereményalapja 17 szerencsés között oszlott meg, így közel 3 millió forintot vihettek haza a nyertesek. Érdekesség, hogy az idei évben a leggyakrabban az 1-es és a 22-es számot húzták ki, eddig 4-4 alkalommal szerepeltek a nyerő ötösben.

A Szerencsejáték Zrt. kutatásai azt mutatják, hogy a játékosok körében továbbra is az Ötöslottó a legkedveltebb játék, melyre családi hagyományként tekintenek. Gyakran előfordul, hogy a számok generációkon keresztül öröklődnek, így a játékosok többnyire állandó, a családhoz kötődő számokkal játszanak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!