Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.06.11.

Ezt elhallgatták az iskolában: 13 tény, amiről eddig senki se beszélt

Az ókori Rómában sok olyan hagyomány volt, amit a brutalitása miatt nem mondtak el a történelemtanárok. Rejtélyek, vérivás, színházak és gladiátorokkal kapcsolatos titkok.

1, A rómaiak megitták a gladiátorok vérét

Az ókori rómaiak előszeretettel fogyasztották a megölt gladiátorok vérét, mert úgy vélték, hogy az maga az életerő. Számos római szerző számolt be arról, hogy egy-egy torna végeztével gyógyszerként értékesítették a vesztes (halott) harcosok vérét, például epilepszia ellen.

 2, Nem haltak meg fiatalon a rómaiak

Bár a legelterjedtebb vélemény szerint az ókori rómaiak átlagéletkora 25 év volt, sokan megélték az idős kort is. A 25 éves átlagéletkorról elterjedt vélekedés valószínűleg a nők szülés alatti elhalálozásának, és a magas csecsemőhalálnak köszönhető. A rómaiak várható élettartama azonban hasonló volt, mint most a miénk.

3, Az idő relatív volt

Az ókori római naptár a modern időszámítás elődje, forrása. A rómaiak az évet tizenkét hónapra, 365 napra osztották. Egy napot pedig kétszer 12 órára. Viszont egy óra hol 75 perc volt, hol csak 44. Ennek oka az volt, hogy a rómaiak a Napra támaszkodtak, amikor meghatározták az időt. A hajnallal kezdődött a nappal, a naplemente után pedig az éjszaka. Így télen és nyáron teljesen más volt egy óra hossza, cserébe viszont toleránsak voltak a későkkel.

4, Csak a gazdagok viselhettek lila színt

A ruhaszínekben akkoriban nem volt túl nagy választék. Összesen két lehetőség létezett: barnássárga és szürkésfekete természetes gyapjú. Ilyen színű ruhákat hordtak a szegények. A gazdagok mesterséges, és drága festékkel (amit nagyon messziről hozattak) piros, zöld és lila árnyalatúra festették a gyapjút, amiből a ruháikat készítették. A lila szín volt az egyik leglátványosabb jele a gazdagságnak.

5, Az intelligencia jele az "unibrow" volt

Az unibrow az összenőtt szemöldököt jelenti. Felnéztek arra, akinek vaskos, egybefüggő sötét szőr volt a szeme fölött. Úgy tartották, az ilyen szemöldökkel rendelkező embereknek nagyon magas az intelligenciájuk. Éppen ezért -főleg a nők- rengeteg praktikát bevetettek egy bozontos szemöldökért cserébe. Például kecskeszőrből sokan készítettek maguknak „mesterséges szemöldököt”.

6, Sokan jártak fogorvoshoz akkoriban

      Fotó: dentalassistant.net

Az ókori rómaiak sokat törődtek a fogaikkal, ezért a fogorvosok nagyon népszerűek voltak. A tudósok úgy vélik, hogy már akkoriban is készítettek fogszabályzót, és végeztek fogpótlást is! Csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy teljes fogsoruk legyen (ahogy nagyjából most is), és ők is inkább esztétikai, mint egészségügyi okokból tetettek be műfogat.

7, A római katonai vezetők nem harcoltak

A filmekben gyakran ábrázolják úgy az ókori római hadvezéreket, mint rettenthetetlen élharcosokat, pedig általában ők nem is harcoltak. A dolguk a hadsereg felügyelete volt, és egy úgynevezett kapitányi hídon állva navigálták az ütközetet. Ha egy csata vesztésre állt, akkor pedig megölték magukat, vagy az ellenségnél kerestek lehetőséget a gyors halálra.

8, A méregivás hagyomány volt

Az első században a római császárok minden nap ittak egy kevés, nem halálos mennyiségű mérget, hogy ellenállóbb legyen a szervezetük. Ez a hagyomány Pontus királytól származik, aki annyira félt, hogy megmérgezik, hogy saját magától kezdett el mérget inni, kisebb mennyiségben.

9, A hányás egy ünnepen normális dolognak számított

A rómaiak szerettek mindent túlkínálni, ezért nem volt ritka, hogy ünneplés közben hánytak. Olyannyira nem, hogy hagyománnyá vált annyit enni és inni, hogy az vissza is jöjjön. Erre a célra egyébként pávatollat használtak, azt dugták le, hogy hányni tudjanak és még többet ehessenek.

10, A nők festették a hajukat

A festett haj eredetileg a prostituáltak megkülönböztető jele volt, amíg Claudius császár harmadik felesége, Messalina divatba nem hozta a színes parókát. Ezt követően a római nemesség elkezdte befesteni a saját haját.

11, A lovak is lehettek politikusok

Caligula császár kedvenc lova Incitatus volt, aki lila ruhát és drágakövekkel kirakott hámot hordott. Az a hír járta, hogy a ló arannyal kevert zabot evett és, hogy Caligula úgy tervezte, konzult csinál belőle. Valószínűleg a császár ezzel azt fejezte ki a szenátus előtt, hogy a munkájukat még egy ló is képes elvégezni.

12, A rómaiak nem használtak szappant!

Minden nap fürödtek ugyan, de nem használtak szappant, helyette különböző olajokkal dörzsölték be magukat, és egy speciális kaparóval távolították el magukról az út porát.

13, A rómaiak mosási szokásai is elég szokatlanok voltak!

Emberi vizelettel mosták a ruhájukat. Az ókori római mosodákban az ott dolgozók egy kád vizeletbe tették a koszos ruhákat, és taposni kezdték őket, hogy eltávolítsák a szennyeződéseket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!