Létrehozva: 2016.11.14.

Így alkudhatunk egy bevásárlóközpontban

Mint minden, ez is fõként pénz kérdése. Minél többet lennénk hajlandók elkölteni, annál nagyobb a mozgásterünk.

Félreértés ne essék, a kifli árából tízezres darabszám fölött lehet csak, és főként akkor, ha vállalkozók vagyunk, de magánemberként például vehetünk olcsóbban tévét. És nem csak a bolhapiacon.

Ahhoz, hogy alkupozícióba kerüljünk, el kell hitetnünk a kereskedővel, eladóval, hogy ha akarnánk, megvehetnénk, amit kínál, de nincs rá szükségünk. Holott minden vágyunk, csak épp olcsóbban jobb lenne.

Ezt a trükköt a multiknál nem, de középvállalatoknál, például bútorboltokban könnyedén bevethetjük. Nincs más dolgunk, csak egy annál olcsóbb termék előtt álldogálni, mint amelyiket kinéztük a „segíthetek” eladó megérkezéséig. Õ majd megpróbál minket rábeszélni, hogy vegyük meg. Türelmesen végighallgatjuk a mondandóját, néha a hitelesség kedvéért visszakérdezhetünk, és amikor minden munícióját elhasználta az értékesítő, egyszerűen csak közöljük, hogy olyan meggyőzők voltak az érvek a termék mellett, hogy egyből a drágábbat is elvinnénk, ha nem ennyibe kerülne. Ilyenkor, csak, hogy létrejöjjön az üzlet, rendszerint rögtön felajánlják, vigyük el olcsóbban! Ha nem, akkor tegyünk mi ajánlatot a drágábbra. Biztosan nem utasítják vissza.

A hasonló méretű boltokban alkupozíció lehet még a:

  • mi van, ha nem kérek számlát?
  • mennyit enged, ha többet viszek?
  • mennyit enged, ha mindet megveszem?
  • találtam rajta egy sérülést, de ha marad a garancia, és kicsit enged belőle, elviszem
  • kifizetem előre, de csak egy hónap múlva lesz rá szükségem
  • sőt van, ahol a bankkártya helyett a készpénzes fizetéssel akár 5%-ot is alkudhatunk
  • A nagy multicégeknél, mint a csak elektronikai cikkeket árusítók, vagy ahol a pékárupolc mellett közvetlenül laptopot is lehet kapni, nehezebb ugyan, de ha megvan hozzá az akaratunk és az arcunk, nem lehetetlen alkudni. Az ilyen áruházakban nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt az embert, aki alkuképes. Egy mezei eladó biztosan nem lesz az. Õk teljesítmény, vagy jutalékos rendszerben dolgoznak, és még ha engedhetnek is, akkor sem érdekük. Élből el fognak hajtani.  Legalább egy üzletvezetőt kell előcsalnunk az irodájából, és egy dolognál biztosan többet kell vásároljunk. Onnantól csak a kommunikáción múlik, mert makacs tény az, hogy a kereskedő eladni, a vevő venni szeretne, és minél erősebbek ezek a törekvések, annál könnyebb a dolga a feleknek. 

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

    origo.hu

    Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

    metropol.hu

    Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

    mandiner.hu

    Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

    life.hu

    Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

    mandiner.hu

    Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

    origo.hu

    A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

    mindmegette.hu

    10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

    ripost.hu

    Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    ripost.hu

    Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

    MANI

    Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

    MANI

    SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

    MANI

    Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor