Létrehozva: 2017.08.28.

Ijesztő következménye lehet az iskolatáska cipelésnek

Milyen nehéz egy átlagos iskolatáska, és mennyit bír el a gyerek? Milyen következményekkel kell számolni, ha túl sokat cipel a kisiskolás? Riasztóak a tények!

Az egészségügyi állásfoglalás szerint az iskolatáska súlya nem haladhatná meg a gyermek testtömegének 10 százalékát, a gyakorlatban azonban ennek a többszörösét is a hátukon kell cipelniük. Lemértük egy elsős táskáját, amely kereken 5 kilót nyomott. De egy ötödikes, aki úszásoktatásra is jár, már 11 kilót hurcol magával.

Elméletben rendelet szabályozza az iskolatáskák súlyát, amely szerint úgy kell kialakítani az 1-4. osztályosok órarendjét, hogy naponta ne kelljen 3 kilogrammnál több könyvet vinniük. Csakhogy ebbe nem számolták bele a füzeteket, tornacuccot vagy akár az uzsonnát.

Persze a tanárok igyekeznek segíteni, és bár a tanmenet köti őket, próbálják csökkenteni a diákok terheit.

„Már az iskolakezdés előtt megkérjük a szülőket, ne cipeltessenek felesleges holmikat a gyerekekkel. Hiába könyörögnek dizájner tolltartóért, nem kell a legnagyobbat megvenni, ahogy a füzettartó mappák is teljesen feleslegesek. A rajzeszközöket és a tornafelszerelést is benn hagyhatják az osztályteremben” – nyilatkozta a %Ripost%-nak egy alsós tanárnő.

De más évfolyamokon tanítók is odafigyelnek a diákokra, éppen ezért nem minden tantárgyból kell könyvet vinni az órára.

„Csak a munkafüzetet kell hozniuk, hiszen abban dolgozunk. A tankönyvekre nincs szükség, meg szoktuk kérni a diákokat, otthon nézzék át őket. Amit tudniuk kell, azt az órán úgyis átbeszéljük” – mondta egy történelemtanár.

Megnyomorítja a gyereket a táska?

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) főigazgatója szerint a súlyos iskolatáskák gerincdeformitáshoz vezetnek, de emellett balesetveszélyesek is, hiszen a gyerek elveszítheti az egyensúlyát és így eleshet.

A %Ripost% -nak nyilatkozó gyógytornász szerint kifejezetten ártalmas, ha a gyerekek oldaltáskát használnak, vagy úgy van beállítva a pánt, hogy a táska a fenekükig ér. Így ugyanis helytelenül nehezedik a súly  a gerincre, amely így kompenzálásra kényszerül, megváltoztatva a természetes görbületet. Az izmok túlfeszülnek, sőt, meg is nyúlhatnak. A diákoknak így gerincferdülésük lehet, vagy nyaki- és vállfájdalom kínozhatja őket. De a megfeszült izmok miatt a fejük is gyakrabban fog fájni. A szakértő szerint mindenképpen erősíteni kell a hát izmait, jó lenne, ha a gyerekek minél kevesebb időt töltenének a tévé vagy a számítógép előtt. A mindennapos testnevelés szerinte jó kezdet.

Az orvosok szerint az jó kiindulópont, hogy ne legyen a táska – mindennel együtt – három kilónál több, de szerintük az ideális a két kiló lenne.

A gyerek vagy a táska nehezebb?

Magyarország

A magyar diákok átlagosan 6-11 kilós táskákkal kénytelenek járkálni. Már egy elsős, másodikos gyerek is a testsúlya 16-18 százalékát viszi a hátán. De volt olyan szülő, aki lemérte a 19 kilós kislánya táskáját, amely 6 kilót nyomott, ehhez pedig még hozzájön a 6,5 kilós tornazsák. Így az iskolacucc a másodikos gyerek testsúlyának 34 százaléka.

Kína

Itt az iskolatáskák átlagos súlya 4,4 kg, a szúrópróba szerűen lemért batyuk közül a legnehezebb is „csak” 8 kg volt.

Írország

Egy felmérés szerint 5 kg egy átlagos írországi iskolatáska súlya, ez 13%-át teszi ki a gyerekek testtömegének, és ezt a súlyt átlagosan napi 20 percig viselik.

Egyesült Arab Emírségek

Egy 2017-es, friss felmérés szerint a diákok itt 4,5 kg-os táskát cipelnek. De találtak olyan gyereket, akinek a táskája 16,76 kg volt.

India

Itt kormányhatározatban szabályozták, hogy az iskolatáskák nem lehetnek nehezebbek, mint 1,5-3,5 kg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor