Létrehozva: 2019.12.06.

Közel 5 milliárd forintot hozhat a Mikulás

160 napja halmozódnak az Ötös- és Hatoslottó főnyereményei, így ezen a héten összesen közel 5 milliárd forintért lehet játszani a két lottójátékkal. Az Ötöslottó várható főnyereménye 2,74 milliárd, a Hatoslottóé pedig 1,97 milliárd forint.

22 hét halmozódás után sem született telitalálat a Szerencsejáték Zrt. legismertebb játékain, így tovább emelkedik az e heti várható főnyeremények összege. Míg a Hatoslottó jackpotja megközelíti a 2 milliárd forintot, addig az Ötöslottó esetében több mint 2,7 milliárd forintos főnyereményért játszhatnak a játékosok.

Az Ötös- és Hatoslottó nyerőszámait legutóbb ugyanazon a júniusi hétvégén találták el a szerencsések, így a két játék várható főnyereménye azóta is folyamatosan emelkedik. A 2019-es év igazán mozgalmas volt a számsorsjátékok kedvelőinek életében, az Ötöslottón ugyanis megnyerték a játék történetének harmadik legnagyobb, 4,194 milliárd forintos, a Hatoslottón pedig a második legnagyobb, 1,688 milliárd forintos főnyereményét, amely akár rövid időn belül a harmadik helyre kerülhet. Emellett a Hatoslottó esetében egy 877 millió forintot, az Ötöslottón pedig 1,1 milliárd forintot meghaladó nyeremény is született már.

 

A két játék történetében már többször előfordult, hogy a milliárdos jackpotok mellett egy-egy szerencsés a négy vagy öt találattal is szép összegeket nyert: az idei évben például az Ötöslottón 5,7 millió, a Hatoslottón pedig 804 ezer forint volt a legszerencsésebb négy- illetve öttalálatosok összege. A kétezres évek elejétől azonban ennél nagyobb értékű nyereményekkel is találkozhatunk, hiszen 2000-ben az Ötöslottón több mint 8,5 millió forint volt az eltalált 4 számért fizetett legnagyobb összeg, a Hatoslottón pedig 2005-ben ért több mint 1 millió forintot a helyesen megtippelt 5 szám.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor