Létrehozva: 2015.05.21.

1 milliárdot kaszált kamu éttermekből

Nem csak nálunk, Amerikában is sok a hiszékeny ember. Egy szélhámos 4 millió dollárt szedett össze azzal, hogy gyorsétteremláncot fog bõvíteni.

Szerző László Béla

Harminc dühös ember keresi a pénzét egy szélhámoson, aki egy jó üzlet lehetőségével csapta be őket. Egy Amerikában ismert, jónevű hamburgeres cég nevében kereste meg áldozatait, akik ráharaptak a felkínált csalira.

Nem sikerült a keleti nyitás

Az In N Out egy amerikai gyorsétteremlánc. Üzleteik főleg a nyugati parton találhatóak, nem jellemző, hogy keleten nyitnának új éttermeket. Történetünk főszereplője ennek ellenére meggyőzött egy csomó befektetőt, hogy keletre fog terjeszkedni az In N Out.

Havi 700 ezer dollárt nyúlt le

Craig Stevens fél év alatt 4,27 millió dollárt, közel 1 milliárd forintnyi összeget zsebelt be ezzel a mesével, méghozzá úgy, hogy e-mailben kereste meg az ügyfeleit azzal, hogy résztulajdonosok lehetnek a menő hamburgeresben.

A férfi a minap állt bíróság elé Los Angelesben, és öt év börtönre számíthat a júliusi ítélethirdetéskor.

 

 

Szerző László Béla

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-