Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.06.22.

Milliókat vertek át a mindent félbevágó férj videójával!

Az elhagyott férj úgy döntött, hogy minden egyes vagyontárgyat kettéoszt. Szó szerint. Fûrésszel. Meghökkentõ történet, mely napok alatt bejárta a világsajtót. Most kiderül róla az igazság!

Néhány nap alatt bejárta a világsajtót egy bizonyos Martin G. története, aki egy csúnya válás során egész egyszerűen félbevágta az összes holmiját. A sztori szerint a férfi 12 évig élt együtt Laura nevű feleségével, aki viszont elhagyta őt, ráadásul magával is vitte rögtön a vagyontárgyak felét. Erre reagált a csalódott férj a megdöbbentő akcióval, amit tovább fokozott, ugyanis minden egyes szétvágott holmit el is kezdett árulni az eBayen.

Emlékeztetőül - ha valakinek még nem lenne meg a Facebookon rohamtempóban terjedő történet -, íme néhány, az akcióban kettévágott tárgy és az elérhető infók róluk:

A pasas nem kímélte a kanapét, a licit most éppen 31,50 eurón áll érte.

Elképesztő, de a tévét is kettévágta, mert szerinte úgyis túl depressziós tevékenység egyedül tévézni...

Szegény maci aztán igazán semmiről sem tehetett! Érte már 101 eurót kínálnak a neten.

A székekre sem érdemes már leülni. A férfi szerint viszont így olyanok, mint valami művészeti installáció részei.

Martin azt mondja, ez egy tökéletes telefon azoknak, akik úgysem akarnak hívásokat indítani vagy fogadni. Igaza van.

Kicsit megijednénk, ha így reagálna egy ismerősünk! Valószínűleg a vevők is, mert az ágyra egyelőre csak 15,62 eurónál tart a licit.

A bicikli is elég szomorú látványt nyújt már. Az első fék viszont állítólag még így is tökéletes.

Ezen a laptopon már nem zajlik túl sok munka. Ehhez képest 91 eurót azért adnának érte.

Az autó már tényleg egészen túlzás! Te megvennéd 1620 euróért? Mert valaki igen!

És aki kíváncsi, itt megnézheti, hogyan is zajlott a Nagy Fűrészelés. A felvételt már több mint 5 millióan látták. Pedig a meglepetés még csak ezután következik!

Kiderült ugyanis, hogy mindez nem volt más, mint egy jól szervezett akció. Az egészet egy jogi oldal munkatársai, az anwaltauskunft.de oldal készítői találták ki és bonyolították le, ők szerepelnek a felvételeken is. Céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a megfontoltságra. Mint mondják, Németországban rengeteg a válás, sok közülük még az itt látottaknál is szörnyűbb következményekkel jár, és persze nemcsak a tárgyak sínylik meg, hanem a felek és a gyerekek is. Gyakran tovább ront a helyzeten, hogy jogilag nincsenek felkészülve a párok egy esetleges válásra, így aztán eszement harcot folytatnak a közös vagyonért. Pedig mindez elkerülhető lenne némi előrelátással, például házassági szerződéssel.

A készítők megdöbbentek, hogy ekkora hírverést sikerült elérniük, és bár örülnek az eredménynek, bocsánatot kérnek azoktól, akiket esetleg felzaklatott mindez. Ugyanakkor az interneten árverésre bocsátott tárgyak mindegyike valódi, az árverés is valós, csak éppen egy elhagyott férj helyett az összeg az oldal készítőihez folyik majd be, akik jótékony célra fordítják azt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LEHÚZÁS

Így lehet megúszni az online piacteres csalásokat!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!

MANI

Gyanús e-mail jött? Így védekezz a netes csalók ellen!

MANI

Ezért locsolkodunk húsvéthétfőn?

MANI

Már csak három napod van, hogy pénzt spórolj a lakásbiztosításon, mutatjuk, hogyan