Létrehozva: 2017.05.30.

Már az alkalmazások is kémkednek utánunk!

Kémkednek utánunk az okostelefonok, tabletek,és a tévék is! Szinte mindegyikben van egy olyan alkatrész, vagy program, ami figyel minket. Most egy újabb taggal bõvült a lista.

Egy nemrégiben tartott biztonságtechnikai szimpóziumon számoltak be arról a szakemberek, hogy 234 olyan alkalmazást találtak, amik követik a tulajdonosok szokásait!

Ezek az alkalmazások engedélyt kérnek a felhasználótól - amit ugye senki nem olvas végig -, hogy hozzáférhessenek a mikrofonhoz, és ezt a legtöbben jóvá is hagyják nekik.

Miután megvan a hivatalos engedélyünk, ultrahangos letapogatás segítségével (ezek a hangok emberi füllel nem hallhatók) küldenek üzeneteket a mobileszközökre, illetve betekintést adnak a felhasználó tevékenységeiről a hirdetőknek.

Ezt úgy kell elképzelni, ahogy a szuperhősös filmekből megismerhettük (pl.Batman).

Az ultrahangnak köszönhetően a gépek számára látható lesz az, amit a mobilon teszünk. Látják az oldalakat, amiket felkeresünk, azokat, amiket kedvelünk (lájkolunk) és a helyváltoztatásainkról is információkat küldenek a „gazdáiknak”.

Olyan szintre fejlesztették ezt a fajta kémkedést az applikációk gyártói, hogy akár egyszerre több eszközön is megfigyelhetnek és követhetnek minket, egy időben.

Ennek a technikának a használata nem új keletű dolog, a hirdetők már régóta használnak ilyeneket, de ahogy fejlődik a technika, úgy mosódik el a határ a követés (ami akár a javunkat is szolgálhatja) és a kémkedés között. Nem is beszélve arról, hogy a hackerek is kihasználhatják ezt a fajta „hozzánk-férést”!

Lehet védekezni ellene!

Mivel a hanghullámokat lehetetlen megállítani, a legjobb, ha végig- olvassuk az applikációk leírását, és az engedélykérési listát is jó alaposan átfutjuk telepítés előtt. A Snapchat esetében teljesen jogos, ha hozzá akar férni a telefon mikrofonjához, de egy autós játéknál ez teljesen indokolatlan kérés!

Az Android 7-be már beépítették azt a lehetőséget, hogy leellenőrizhessük a programok jogosultságait, és vissza is vonhatjuk őket. Ezt a Settings/Apps/App Premission útvonalon tehetjük meg. Az iOS 10-nél is meg lehet nézi, milyen program fér például a mikrofonunkhoz a Settings/Privacy/Microphone, vagyis az Beállítások/Adatvédelem/Mikrofon útvonalon, és itt akár le is tilthatjuk az app jogosultságát.

Nem csak az applikációk figyelnek minket

Az elsősorban üzleti- és marketingcélú követést - amit könnyen ellenünk fordíthatnak - az okostévék is használják. A VIZIO tévéibe beépítettek egy smart interactivity pluszfunkciót, amelynek segítségével titokban adatokat gyűjtöttek több mint 11 millió háztartásból.

Ez a pluszfunkció programokat ajánl, csak épp arról felejtették el tájékoztatni a felhasználókat, hogy egy sor adatot is be lehet vele gyűjteni. Azaz fel lehetett jegyezni a tévézési szokásokat.

Csak az Amerikai Egyesült Államokban 11 millió háztartás szokásait térképezték ezzel a módszerrel, majd adta el a gyártó jó pénzért. Az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (Federal Trade Comission, FTC)  2,2 millió dollárra büntette a VIZIO-t. A Kaliforniában gyártó vállalat nem is tagadta a vádakat, elismerte a tisztességtelen és megtévesztő adatgyűjtést, és peren kívül kifizette a több mint 600 millió forintnyi bírságot.

A Messenger is figyel!

A be­épí­tett tér­kép se­gít­sé­gé­vel egy órán át nyo­mon kö­vet­het­jük a beszélgetőpartnereink útját. Néhány gombnyomás és a beépített helymegosztással egy térképen láthatjuk az ismerősünk, családtagunk helyzetét.

Ezzel a funkcióval úgy oszthatjuk meg a tartózkodási helyünket, hogy az hatvan percen keresztül élőben nyomon is követhető.

Egy külön gomb segítségével kapcsolhatjuk be vagy ki ezt a funkciót, ami egyrészről hasznos, például, ha egy családtagunkért aggódunk, és visszás, ha egy másik családtag (például a feleségünk) után pedig kémkednénk.

A helyadatainkat, eddig is meg tudtuk osztani, ha akartuk, de csak statikus formában. Az újítás megjelenésétől viszont a minket jelölő kék pötty már mozogni is fog, ha szeretnénk, akár 60 percen keresztül is.  

A Facebook alkalmazásai is hozzáférnek a profiladatainkhoz!

Az alkalmazások zöme, amit letöltünk itt is engedélyt kér a profilunk adataihoz, és erre fel is hívja a figyelmünket. Jó esetben! Ugyanis van amelyik engedélyt sem kér! A Beállításoknál az Alkalmazások menüben ellenőrizhetjük, hogy melyik mihez fér hozzá!

Szükség esetén módosíthatunk a jogosultságaikon és nem árt néha egy nagytakarítást csinálni ezen a területen!

A Google is tárolja az adatainkat, anélkül, hogy tudnánk róla!

Azt menti el automatikusan (amíg ki nem kapcsoljuk), hogy merre jártunk, hol dolgozunk, és hol lakunk! Ráadásul, ha ismerünk egy Google-fiókhoz tartozó jelszót, megnézhetjük ki merre járt!

Amint illetéktelenek kezébe kerül a térkép, amin a lakhelyünk, a munkahelyünk is fel lehet tüntetve, nagyobb eséllyel leszünk kitéve betöréses lopásnak (láthatják, mikor nem vagyunk otthon) vagy rablásnak (megfigyelhetik az útvonalat, amin haza vagy futni járunk).

Van ugyan haszna ennek a funkciónak- például a sportolók készíthetnek statisztikát a térkép idővonala segítségével- de fő a biztonság! A Google „locationhistory” fülön állíthatjuk le a követést!

Kattintsunk a már jól ismert fogaskerék ikonra, és nyomjunk a „Helyelőzmények szüneteltetésére”. Ugyanitt akár törölhetjük is az eddig felgyűlt adatokat!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor