Létrehozva: 2015.05.25.

Micimackó is védené az akácot

El kell hárítani a magyar akác elleni támadásokat, mert a magyar méhészek az akácmézbõl élnek - jelentette ki a Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az M1 aktuális csatorna mûsorában. Ezzel a véleménnyel alighanem a közismerten mézkedvelõ Micimackó is egyetértene.

Szerző László Béla

Ugyanis az akácméz teszi ki a teljes magyar méztermelés 40-60 százalékát, vagyis döntően az juttatja a profithoz, a fejlesztésekhez szükséges forrásokhoz a méhészeket – közölte Mészáros László. 

Mint elmondta: az akácerdőket döntően a rossz termőhelyi adottságú területekre telepítették, ahol más növények gazdaságosan nem termelhetőek. Ugyanakkor 20 ezer méhész, illetve a háttérágazatokban dolgozók megélhetése függ az akácméztől.

A földművelési tárca idén januárban közölte, hogy az előzetes brüsszeli tervekkel szemben a hungarikumnak minősülő fehér akác várhatóan nem kerül fel az „idegenhonos özönfajok” tiltólistájára, amely az Európai Unióban nem őshonos, agresszíven terjedő állat- és növényfajok kitiltását irányozza elő.

Szerző László Béla

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MELÓ

Magas fizetést szeretnél, de nincs diplomád? Ne csüggedj! Mutatjuk a trükköket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor

MANI

10 dolog, amivel érdemes tisztában lenni a lakásbiztosításokkal kapcsolatban

MANI

Újabb csomagolóanyagokat tiltana be az EU

MANI

Az Év Magyar Autója 2024: Íme, a nyertesek