Létrehozva: 2015.04.26.

Nagy bajban van a McDonald's

Drasztikusan visszaesett a cég nyeresége. Nemcsak Magyarországon, hanem világszerte csökkentek az eladások, és kérdés, hogy megállítható, visszafordítható-e a folyamat.

Másfél éve, hogy lehúzta a rolót több Budapesti McDonald’s, köztük a Szépvölgyi úti edzőterem alatt található üzlet is, és a régi helyen ma már egy önkiszolgáló étterem működik.

Éppen az, amelyik korábban egy kisebb helyet bérelt a meki szomszédságában. Vagyis a kis hal  bekapta a nagy halat.

Azért fogy, mert nem fogy

A világelső gyorsétteremlánc bevételei 11 százalékkal csökkentek az első negyedévben, írja az euronews.com. Nem tett jót az üzletmenetnek, hogy Oroszországban a széles körben publikált fogyasztóvédelmi kifogások nyomán több üzlet is bezárt.

Három hónapja Steve Easterbrook vette át a McDonald's irányítását és azt ígéri, hogy sürgősen javítanak a cég kissé megkopott imázsán.

Antibiotikum nélküli hamburger

Feltehetően ennek részeként jelentették be a közelmúltban, hogy  az Egyesült Államokban a cég beszállítói visszaszorítják az antibiotikumok felhasználását a csirketelepeken. Magyarországon ez ügyben nincs félnivaló, mert az esetlegesen antibiotikummal kezelt állatokat csak akkor vághatják le, ha szervezetükből már kiürült a hatóanyag.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MELÓ

Magas fizetést szeretnél, de nincs diplomád? Ne csüggedj! Mutatjuk a trükköket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor

MANI

10 dolog, amivel érdemes tisztában lenni a lakásbiztosításokkal kapcsolatban

MANI

Újabb csomagolóanyagokat tiltana be az EU

MANI

Az Év Magyar Autója 2024: Íme, a nyertesek