Létrehozva: 2015.06.01.

Plusz 3 hónap szülési szabadság az apáknak is!

Svédországban nemcsak élni és dolgozni kifizetõdõ, de gyermeket vállalni is. Egy új törvénytervezet szerint legalább 3 hónap "gyes" jár majd az édesapáknak is, minden gyerek után!

Szerző Keserû L. Zsuzsa

A legújabb törvénytervezet szerint a svéd apák 2016-tól nem kettő, hanem három hónapnyi „szülési” szabadságot kapnak. 1995-ben vezették be az első hónapot, 2002-ben a másodikat. Így összesen 16 hónap szabadság jár a szülőknek a szülést vagy az örökbefogadást követően minden egyes gyermek után.

A mostani terv szerint ebből három hónap az anyáé, három az apáé lesz, a maradék 10 hónapon pedig megosztoznak, ahogy akarnak. 13 hónapon keresztül az éppen otthon levő szülő megkapja a fizetése 80 százalékát, de legfeljebb kb. 4000 eurónak megfelelő összeget.

A szabályozás nagyon rugalmas. Lehetősége lesz akár mindkét szülőnek egyszerre otthon maradni legfeljebb három hónapig, de arra is, hogy egynegyedével megkurtítsák a napi munkaidejüket. Több gyerek esetén a szabadság halmozódik

Rugalmas a rendszer

Az anyák rész- vagy teljes munkaidőben is visszamehetnek dolgozni. A gyerekeket egyéves koruk után veszik be bölcsődébe, nagyon méltányos árért. Az intézkedések indoka, hogy a svédek az élet minden területén törekszenek a nemek közötti egyenlőségre.

Az új szabályozást ősszel nyújtják be a svéd parlamentnek.

 

Szerző Keserû L. Zsuzsa

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MELÓ

Magas fizetést szeretnél, de nincs diplomád? Ne csüggedj! Mutatjuk a trükköket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!

MANI

Gyanús e-mail jött? Így védekezz a netes csalók ellen!

MANI

Ezért locsolkodunk húsvéthétfőn?

MANI

Már csak három napod van, hogy pénzt spórolj a lakásbiztosításon, mutatjuk, hogyan