Létrehozva: 2015.05.13.

Rehab Critical Mass - másodszor

A vasárnapi rendezvényen, ahogy tavaly, úgy most is a sérült emberek életminõségének javításáért lépnek fel. A mozgalom elindítója Kiss Csaba teológus maga is kerekesszékben él, mert születésekor agyvérzést szenvedett.

 

Vasárnap útjára indul a 2. Rehab Critical Mass vonulás a budapesti Clark Ádám térről – adta hírül a lelekhalo.hu.

Májusban másodszor

A nagy sikerrel megrendezett őszi vonuláshoz hasonlóan ezúttal is a különböző fogyatékossággal élő, mozgásukban, látásukban, hallásukban, beszédükben, mentálisan akadályozott vagy halmozottan sérült embereket és „ép” barátaikat várja a Rehab Critical Mass mozgalom május 17-én vasárnap kora délutántól a Clark Ádám térre.

Petícióval az egyenlőségért

 Az első, tavaly októberi megmozdulás alkalmával hatalmas tömeg gyűlt össze az EMMI épületénél, ahol a mostani vonuláshoz hasonlóan, akkor is a sérült emberek kirekesztése ellen, valamint életminőségük javításáért léptek fel.

Kiss Csabához sokan csatlakoztak azóta, és a második Rehab Critical Mass előtt petícióban fogalmazták meg követeléseiket, amelyet a neten tettek közzé „Egyenlőség, akadálymentesítés – ELVÁRJUK!” címmel.

Sztárfellépők

A „0” kilométerkőtől induló vonulás programjain részt vesz Tilla, Fekete Ádám, Fenyvesi Zoltán, Pál Dénes, a Söndörgő, Dzsentri Szultán, Rutkai Bori, Beck Zoli/30Y és még sokan mások. A részletes program a 2. Rehab Critical Mass honlapján olvasható, és természetesen ott vannak a Facebookon is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MELÓ

Magas fizetést szeretnél, de nincs diplomád? Ne csüggedj! Mutatjuk a trükköket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor

MANI

10 dolog, amivel érdemes tisztában lenni a lakásbiztosításokkal kapcsolatban

MANI

Újabb csomagolóanyagokat tiltana be az EU

MANI

Az Év Magyar Autója 2024: Íme, a nyertesek