Létrehozva: 2018.03.28.

Nagy sikerrel zajlott le a V4 Future Sports Festival

Március 23. és 25. között rendezték meg az elsõ magyarországi e-sport fesztivált a budapesti BOK-csarnokban, ahol négy játékban mérhették össze erejüket a visegrádi országok küldöttjei. A szervezõk nagyon kitettek magukért, így a helyszínre látogatók egy világszínvonalú rendezvényen vehettek részt, ahol a sportágak világsztárjaival is találkozhattak. A rendezvény hatalmas sikerrel zárult, hiszen a három nap alatt több mint 16 ezren látogattak ki a helyszínre, és a még nem összesített statisztikák szerint is több mint kétmillióan voltak kíváncsiak az élõ közvetítésekre 6 különbözõ nyelven.

Szerző Tóth Balázs

Az Egymillióan a magyar esportért Egyesület még 2017. novemberében jelentette be, hogy nemzetközi e-sport fesztivált rendez azzal a céllal, hogy megismertesse és népszerűsítse az e-sportot Magyarországon. Mindössze négy hónap alatt világszínvonalú infrastruktúrát telepítettek a BOK csarnokba, a világ leghíresebb játékosait és kommentátorait hívták meg, de a meccsek közötti időtöltésről is gondoskodtak: külön terem várta a konzolok szerelmeseit, ahol az érdeklődők a legrégebbi játékoktól a legújabbakig mindent kipróbálhattak: ősrégi számítógépeken idézhették fel Super Mario kalandjait, majd két standdal arrébb már a legmodernebb VR-technológiákkal találkozhattak.

A meccsek közti szünetekben hazánk leghíresebb vloggerei szórakoztatták a közönséget, így a kilátogatók találkozhattak Pamkutyával, Videojáték Zsoltival, Szalay Istivel, Beniipowa-val, a Gameday Irodával is. Ezek mellett egy nemzetközi Cosplay versenyre is sor került, melyre a jelentkezők házilag – jelmezkészítőket megszégyenítő profizmussal – készítik el kedvenc virtuális karakterük valósághű mását. A rendezvényen két külföldi sztár DJ is tiszteletét tette: TheFatRat és R3HAB fél-fél órás mixtape-pel szórakoztatta a közönséget.

Az Esportmilla négy sportágat hirdetett meg, amelyre a négy országból online selejtezőkön keresztül lehetett bejutni. Több mint 7000 játékosnevezés érkezett és közel 900 csapat versenyzett a budapesti részvételért a másfél hónapos selejtezősorozat alatt CS:GO-ban, FIFA 18-ban, League of Legends-ben (LoL) és Clash Royale-ban. Azon túl, hogy már a részvétel is egy jó erőfelmérő volt a kvalifikált játékosoknak, az egymillió eurós összdíjazás is világszínvonalról árulkodott.

Hazánk természetesen mind a négy játékban képviseltette magát.

A legnagyobb magyar siker FIFA 18-ban született, ahol a 17 éves Szirtesi „Gabinho” Gábor óriási meglepetéssel nyerte meg a tornát és lett 40 ezer euró tulajdonosa. Gábor csupán nemrég kezdett játszani, ennek ellenére egészen a döntőig magabiztosan menetelt, ahol a legesélyesebbnek kikiáltott lengyelt, Riptoreket verte meg. A két döntős, így a magyar fiú is bejutott a FIFA világbajnokság 64 legjobb játékosa közé, ahonnan már csak egyetlen lépés a döntőben való részvétel.

A Clash Royale nevű stratégiai játékban is szép eredményeket értek el a magyarok. Patrikingx egészen az elődöntőig menetelt, ahol végül a későbbi győztes Wrobelektől kapott ki, szoros meccsen.

A League of Legends-ben már azelőtt, hogy egyetlen meccset is lejátszottak volna, mindenki biztosra vette, hogy a lengyel Illuminar Gaming csapata fog diadalmaskodni, ám nem így történt. Ugyan a magyar csapatot, a RIFT Esports-ot magabiztosan verték meg az elődöntőben, a fináléban mégis alulmaradtak a cseh és szlovák játékosokból álló eSuba-val szemben.

A háromnapos megmérettetés legnagyobb érdeklődéssel várt és követett sportneme egyértelműen a CS:GO volt, amelynek minden fordulója a legnagyobb arénában kapott helyet. A V4 szervezői többek a négy ország kvalifikált csapatai mellett meghívtak négy, világszinten a top20-ba tartozó, de a V4 országokhoz valamilyen formában kötődő csapatot is.

Hihetetlenül izgalmas meccsek után végül teltház előtt készülhetett a fináléra a lengyel virtus.pro és a mousesports ötöse, melyek közül utóbbi vihette el a kétszázezer eurós fődíjat.

Szerző Tóth Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!