Létrehozva: 2020.08.25.

Nehéz időszakra készülnek az e-kereskedők (x)

Az elmúlt évek legnagyobb változásán megy keresztül a globális e-kereskedelem; a hazai szektor szereplői sem maradhatnak ki a történésekből.

A koronavírus-járvány a legtöbb gazdasági ágazatot érzékenyen érintette, egyes területek azonban nyertesei lehettek a kialakult élethelyzetnek. Ilyen az e-kereskedelem, ami a karantén-lét időszakában gyakorlatilag a karácsony előtti időszakban megszokott forgalmat volt képes bonyolítani.

A GKI Digital jelentése szerint a tavalyi év növekedése 16% körüli volt, a piaci szereplők minimális lassulás mellett 15%-os bővülést vártak az idei évre. A koronavírus járvány azonban alaposan felforgatta a dolgokat: már az első negyedév 21% feletti növekedést hozott, a második negyedévben pedig 35% feletti bővülést láthattunk. Mindeközben az online kereskedelem megközelítette vagy elérte a teljes kiskereskedelmi forgalom 10%-át, ami korábban elképzelhetetlen volt, legalábbis azt gondoltuk, hogy legalább három-négy évet kell még várnunk, hogy ez megtörténjen – így foglalja össze a történteket az egyik budapesti marketingügynökség munkatársa.

A vezető webáruházak arról számoltak be, hogy a tisztítószerek és tisztítógépek mellett a home office rendkívüli módon felpörgette a notebookok eladásait, de kenyérsütőből, játékkonzolból és otthoni fitnesz termékből is sokkal több fogyott, mint korábban. Az online forgalomban jelentős mennyiségű tranzakció történt az átterelődésnek köszönhetően, vagyis a hagyományos offline kiskereskedelmi forgalom egy része az online térbe vándorolt át, de előrehozott és extra költések is megjelentek. A kijárási korlátozás ideje alatt 50-70 ezer új online vásárló jelent meg; a tavalyi évben tizenkét hónapra volt szükség a vásárlói bázis ilyen mértékű növekedéséhez.

A rendes szezonalitás és az életvitel viszonylagos visszarendeződése azonban jelentősen csökkentette a webáruházak forgalmát. A piac szereplőit most elsősorban az foglalkoztatja, merre tart a piac; a nyári uborkaszezont követően ismét felpörögnek az eladások, netán a gazdasági recesszió olyan mély hatást gyakorol, ami a főszezon forgalmát is bázis alá taszíthatja?

A piaci szereplők és a marketingszakértők között sincs általános egyetértés ebben a kérdésben, pozitív és negatív várakozások egyaránt előfordulnak.

Fontos látni, hogy ebben az időszakban is várakozások felett teljesít az e-kereskedelem, vagyis a koronavírus hatása, illetve az aktív vásárlói bázis növekedése bizonyosan segíteni fogja a későbbi eredményeket is. Ugyanakkor nem elhanyagolható az általános gazdasági recesszió hatása sem, ami várhatóan begyűrűzik az e-kereskedelembe.

A kérdés inkább abban rejlik, az átterelődés milyen mértékben képes az online piac javát szolgálni.

A következő hónapok történéseitől függetlenül gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az idei évben az e-kereskedelem gyorsuló növekedést produkál az előző évek tendenciáihoz viszonyítva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!