Létrehozva: 2019.04.16.

Több mint 4 milliárd forint várja szombaton a játékosokat

Még mindig van esély eltalálni azt az öt számot, amellyel most hétvégén egy szerencsés akár 4,171 milliárd forinttal gazdagodhat. Az Ötöslottó történetének harmadik legnagyobb összege rohamosan közelít a legendás rekordokhoz: 2003-ban és 2015-ben is több mint 5 milliárd forintnak örülhettek a szerencsések.

Az Ötöslottó több mint 60 éve hatalmas sikert arat idősek és fiatalok körében egyaránt. Az ötvenes években – amikor is igazi aranykorát élte a magyar reklámgrafika – a korszak leghíresebb képzőművészei szinte egytől egyig készítettek plakátokat az Ötöslottó népszerűsítésére. A Macskássy fivérek mellett Fejes Gyula, Káldor László, Pál György, Méhely Iván, Szilas Győző is gyártottak lottóreklámokat, és az Ötöslottó ismertségének növelésében óriási hatása volt a plakátjaiknak, melyek tízezer szám kerültek fel a hirdetőoszlopokra.

Ezen időszak vitathatatlanul legismertebb figurája Lottó Ottó, Macskássy János grafikusművész alkotása lett. Kezdetben minden lottósorsoláson 5 darab Lottó Ottó figura várta a sorsoláson megjelenteket, és a számhúzónak kisorsolt szereplők mindegyike egy-egy, kézzel készített babát kapott emlékül. Hamarosan sor került a figura megszemélyesítésére is: Kabos László viselte a sárga, számtáblás inget és a négylevelű lóherés kalapot, amiket később lelkes szülők ezrei igyekeztek leutánozni gyermekeik farsangi rendezvényeire. 

A korszak vállalkozói, műanyagipari fröccsöntői, szalvéta- és édesség-gyártói sok száz változatban árulták a Lottó Ottó figurával, felirattal ellátott gyufákat, kártyanaptárokat, tippelőket, tudva, hogy az Ötöslottó népszerűsége az általuk gyártott termékeket is jobban eladhatóvá teszi.

A szerencse bárkit megtalálhat, így érdemes még a héten beikszelni azt az 5 számot, amellyel akár a 4,171 milliárd forintos főnyereményt is hazaviheti egy szerencsés játékos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor