Létrehozva: 2019.06.20.

Több mint egymilliárd forint a tét az e heti Ötöslottón

Ezen a héten az Ötöslottón már 1,033 milliárd forintot nyerhet az a játékos, aki egyedül találja el a kihúzott számokat. Érdemes még a héten beikszelni az 5 számot, hiszen a mostani idõszak a játékosok körében kiemelkedõen szerencsésnek számít.

Az Ötöslottó több mint 60 éve hatalmas sikert arat idősek és fiatalok körében egyaránt. Nemrégiben, 29 hét halmozódás után az április 20.-i Ötöslottó sorsoláson minden idők harmadik legmagasabb összegét, azaz 4,194 milliárd forintot nyert egy szerencsés. A játék fennállása óta az eddigi legnagyobb pénznyereményeket - több mint 5 milliárd forintot - 2003-ban és 2015-ben vihették haza.

Az Ötöslottó mellett a Hatoslottó is nagy szerencsét hoz a játékosoknak, hiszen ez elmúlt hetekben egymást követően már második alkalommal született telitalálatos. Két héttel ezelőtt 877,491 millió forinttal, múlt vasárnap pedig 72,642 millió forinttal gazdagodott valaki.

A fentieken túl az előző pénteken az Eurojackpot játék főnyereményét is elvitték. Egy cseh szerencsés eltalálta az összes számot, így bruttó 17,8 milliárd forinttal gazdagodott. A második nyerőosztályban, 5+1 találattal pedig kettő játékosnak, köztük egy magyar tippelőnek is szerencséje volt, fejenként több mint bruttó 340 millió forintot vihettek haza, csak úgy, mint május 24-én, amikor szintén egy hazai játékos 5+1 találattal több mint bruttó 141 millió forintot tudhatott magáénak.

Hazánkban nagyon ritkán lehet a lottónyertesekről személyes információkat megtudni. A nagyobb összegek felvételekor a Szerencsejáték Zrt. kollégái felajánlják a szerencsés nyertesnek, hogy névtelenül kitöltsön egy kérdőívet, amelyben önmagáról, játékszisztémájáról, életéről árulhat el részleteket úgy, hogy anonimitása biztosított marad.

Az önkéntesen kitöltött kérdőívekből kiderül, hogy a nagynyertesek főleg állandó számokkal játszanak, de néhányan gépi játékokkal nyertek. Vannak olyan játékosok, akikre valóban illik a „szerencse fia” jelző, hiszen már többször is nagyobb összeget vihettek haza. Szinte mindegyikük hosszabb ideje, de az sem kizárt, hogy már évtizedek óta rendszeresen játszik azzal a játékkal, aminek főnyereményét elvitte. 

Érdemes szerencsét próbálni, hiszen ezen a héten az Ötöslottón 1,033 milliárd forint a tét! A játék feladására az élő sorsolást megelőzően, szombat 17:30-ig van lehetőség.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!