Létrehozva: 2017.09.04.

Több tízezer forint marad a családoknál szeptemberben

Újra megszólaltak a csengõk az iskolákban. Az iskolakezdés eddig igazi rémálom volt a többgyermekes családoknak. Az árak folyamatosan emelkedtek, a tankönyvcsomagok megvásárlása pedig óriási terhet jelentett a családok számára. Egy elsõs beiskolázása 60-80 ezer forintba is belekerült.

Szerző Ripost

A %Ripost%-nak több szülő is azt nyilatkozta, idén már könnyebben vették az iskolakezdést, nem ürült ki miatta a családi kassza. A 2013/2014-es tanévtől ugyanis felmenő rendszerben bevezették az ingyenes tankönyvellátást, így idén már az 1-9. osztályosoknak nem kellett fizetni a könyvekért. Azok is olcsóbban jönnek ki, akik már a gimnázium felsőbb osztályaiba járnak, mert a kormány az állami kiadású könyvek árát átlagosan 40%-kal csökkentette.

„Három gyerek is van a családban, a kicsi most megy elsőbe. Régebben már nyár elején elkezdtünk spórolni, hogy meg tudjuk majd venni a könyveket, füzeteket, és ne rokkanjunk bele. Most azért könnyebb volt, hiszen a könyveket már ingyen kapják, sőt, a menzáért sem kell fizetni. A kicsinek az oviban is ingyen volt a napi háromszori étkezés” – nyilatkozta lapunknak egy édesanya.

Az ingyenes étkezésre jogosultak körét egyébként egyre inkább bővítik. A bölcsődékben, az óvodákban, illetve az iskolákban jelenleg közel félmillió gyerek eszik ingyen. A 2018-as költségvetésben pedig minden korábbinál többet, 79 milliárd forintot biztosítanak a rendszeres és a szünidei ingyenes étkeztetésre.  Ez azt jelenti, hogy a rászoruló családok gyerekeinek a szünetekben sem kell félni, hogy éhesek maradnak.

Egészségesebbek a menzák

De az is változott, hogy mi kerülhet a diákok tányérjára az iskolában. Leáldozott ugyanis a chipsek, energiaitalok és cukros üdítők kora, dübörög a menzareform, az iskolabüfékből is kiszorultak az egészségtelen élelmiszerek.

„A fiam és a lányom áradozott, mennyire jó lett a menza az iskolában. Bevallom, tartottam tőle, hogy nem fogják megenni. Én elég fűszeresen főzök, az iskolákban meg úgy hallottam, már nem lehet sót se használni. Luca nagyon finnyás, de azt mondta, neki jobban ízlik az új, egészségesebb étel. Már itthon is folyton rám szól, hogy ne tegyek annyi sót a levesbe” – mondta a Budapesten élő Ágnes.

A %Ripost%-nak nyilatkozó dietetikus elmondta, az egészségesebb ételek miatt a gyerekek immunrendszere is erősödni fog, kevesebbet lesznek betegek. Ijesztőnek tartotta azt, hogy a magyar diákok negyede elhízott. „Ennek minden kétséget kizárólag az az oka, hogy szeméttel tömték magukat. A chips, a csoki, a kóla mindenhol elérhető volt számukra. És alig-alig néhányan sportolnak rendszeresen. Ez pedig beláthatatlan következményekkel jár egy fejlődő szervezet esetében. Ha az iskolában nem jut hozzá ezekhez a káros ételekhez, valamint minden nap van testnevelés, akkor hatalmasat lépünk előre, hogy egészségesebb ország legyünk” – mondta.

A sót és adalékanyagokat már kitiltották az iskolák konyhájáról, és a dietetikus szerint az is sokat segít a gyerekek helyzetén, hogy egyre többen kapnak tejet és gyümölcsöt az iskolában. 2010 óta ugyanis több mint háromszorosára nőtt az iskolatej-programban résztvevő diákok száma. Idén már közel 450 ezer gyerek kap heti négy alkalommal tejet, joghurtot vagy kefirt. Ennél is több, közel 550 ezer gyerek jut rendszeresen gyümölcshöz, zöldséghez vagy éppen gyümölcsléhez.

Hogyan kaphatnak még több segítséget a szülők?

Ahhoz, hogy az iskolakezdést még kevésbé érezzék meg a családok, a munkaadók és az önkormányzatok is segítséget nyújtanak. Így akár 80 000 forintot is kaphatnak azok a családok, ahol mindkét szülő dolgozik.

A munkáltatók ugyanis cafeteria keretein belül iskolakezdési támogatást adhatnak utalvány formájában. Ez a bruttó minimálbér 30 százalékának erejéig adható, amely idén 38 295 forint gyerekenként. Mindkét szülő igényelheti, tehát az összeg megduplázható. Az utalvány csak az általános- és középiskolás gyerekek számára szükséges taneszközök, tankönyvek és ruházati termékek vásárlására használható fel. A támogatás feltétele, hogy a szülő legyen jogosult a családi pótlékra.

Több önkormányzat beiskolázási támogatást, beiskolázási segélyt ad, sőt, van, ahol egyetemistáknak, főiskolásoknak is jár a támogatás. A feltételek településenként különböznek, ezért érdemes bővebb információt kérni a családsegítőnél vagy a polgármesteri hivatalban.

Könnyebb a kisgyermekes szülőknek is

Zsófia egy kétéves kisfiú édesanyja. Szeptembertől visszamegy a munkahelyére, ezért Dávidot bölcsődébe viszi.

„Amíg várandós voltam, rémtörténeteket hallottam arról, hogy már a szülés előtt jelentkezni kell bölcsődébe meg óvodába, mert akkora a várólista, hogy nem fogunk bejutni. A férjemmel azonban úgy döntöttünk, kivárunk, és úgy érzem, jól döntöttünk. Szeretem a kisfiamat, ő a szemem fénye, de nagyon hiányzik a munkám is, és persze a pénz sem jön rosszul. Így bölcsibe fog járni Dávid. Már megismerkedtünk az óvónénikkel és a dajkákkal, igazán remek szakemberekre bukkantunk” – mondta a Ripostnak.

Zsófi esete nem egyedüli. A szakemberek szerint még mindig az él a lakosság fejében, hogy lehetetlen jó óvodába járatni a gyereket, vagy pedig eszement összegeket kell érte fizetni. A valóság azonban az, hogy 2010 óta az óvodai férőhelyek száma közel 9200-zal, míg a bölcsődei férőhelyeké 12 000-rel növekedett. Ezzel párhuzamosan pedig egyre több – és jobban képzett – szakember is segíti a kisgyermekes szülők életét.

A tervek szerint a következő években országosan több mint 100 milliárd forint fejlesztési forrás jut majd a bölcsődei és óvodai férőhelybővítésekre, korszerűsítésekre uniós forrásból. Csak idén 4,3 milliárd forintos központi költségvetési forrás erejéig nyújthatnak be pályázatot a települési önkormányzatok óvoda (2,5 milliárd) és mini bölcsődei (800 millió) fejlesztési projektekre és gyermekétkeztetési infrastrukturális (1 milliárd) feltételek javítására.

2018-ban a bölcsődei ellátás férőhelyeinek további fejlesztésére a központi költségvetésben 5 milliárd forint fog rendelkezésre állni.

Az intézkedéseknek köszönhetően a tervek szerint 2020-ra 60 ezerre nő a 3 éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító bölcsődei férőhelyek száma.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor