Létrehozva: 2017.10.31.

Újabb útszakaszt fejlesztenek Debrecen és Mátészalka között

A halálútként elhíresült 471-esen 4,6 kilométer négysávosodik a hajdúsági város határában.

Szerző Tóth Balázs

A beruházó NIF kiírta a 471-es főút Debrecen közeli szakaszának fejlesztésére vonatkozó közbeszerzést. A hirdetmény szerint a főút 2+850-es, illetve 7+405-ös kilométerszelvények közötti szakaszát kell négysávosítani a nyertes ajánlattevőnek. A beérkezett ajánlatokat szeptember 6-án fogják felbontani Budapesten.

A jelenleg kétsávos út bővítése mellett a közbeszerzés tartalmazza többek közt három jelzőlámpás csomópont és mintegy 5,6 kilométer szervizút megépítését is. A beruházás oszthatatlan jellegű.


Ezek a fejlesztések zajlanak a 471-esen

A Mátészalkát Debrecennel összekötő 471-esnek tavaly novemberben adták át a Nyírségben felújított szakaszát. Az összesen 73 kilométer hosszú főutat Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye határától Nyírbátorig 23 kilométeren szélesítették ki és újították fel.

A most meghirdetett, Debrecen és Hajdúsámson közötti útszakaszra vonatkozó projekt kapcsolódik a 471-es út teljes megújulását célzó további fejlesztésekhez:

  • a 471-es Hajdúsámsont elkerülő, 8,6 kilométeres szakaszának novemberben volt az alapkőletétele, az utat a Ke-Víz és a Zemplénkő építi;
  • a 471-est Debrecen belterületén is fejlesztik majd 2,8 kilométeren;
  • a tavaly márciusban indított projektben Hajdúsámson és Nyíradony között burkolaterősítést és útszélesítést végez 16 kilométeren a Hódút, a Ke-Víz és a Zemplénkő.
  •  

    Szerző Tóth Balázs

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

    borsonline.hu

    Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

    vg.hu

    Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

    ripost.hu

    A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

    origo.hu

    Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

    mindmegette.hu

    Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

    ripost.hu

    Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

    ripost.hu

    Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

    ripost.hu

    „Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

    ripost.hu

    Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

    MANI

    1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

    MANI

    Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

    MANI

    Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!