Létrehozva: 2019.09.27.

Változás az Eurojackpot alapjátékának árában

Az elmúlt hetek euró árfolyam-ingadozásai miatt az Eurojackpot alapjáték ára a mai sorsolást követően 700 forintra módosul.

Szerző RIPOST

A nemzeti lottótársaság 2014 októberében vezette be Magyarországon az Eurojackpotot. A játék nemzetközi jellegéből adódóan a részvételi díjak, a nyereményalap kezelése és elszámolása, valamint a legmagasabb nyerőosztályok (5+2 és 5+1 találat) nyereményeinek meghatározása is euróban történik. Ezen okok miatt az Eurojackpot alapjátékának ára nem tekinthető állandónak, hiszen az euró árfolyam-ingadozásai módosíthatják az aktuális alapjáték árat.

A Szerencsejáték Zrt. minden héten megvizsgálja a Magyar Nemzeti Bank EUR/HUF árfolyama heti átlagának alakulását, és annak aktuális értékétől függően dönt az alapjáték magyarországi árának módosításáról, a játék részvételi szabályzatában meghatározottak alapján.

Ennek értelmében a Társaság tájékoztatja játékosait, hogy a mai sorsolást követően 700 forintra változik az Eurojackpot alapjáték ára.

Az árváltozás egyben azt is jelenti, hogy a forintban meghatározott, azaz az alsóbb nyerőosztályok nyereményei is emelkednek, hiszen értéküket az új, magasabb szorzóval számítja át a Társaság.

 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!