Létrehozva: 2021.02.13.

Hogyan vezessünk jeges, csúszós úton?

Mostanában napközben is mínuszok várhatók, így a korábban leesett csapadék ráfagy az útra. Ezen kívül ónos eső is több helyen esik, esett.

Hogyan vezessünk jeges úton? A szakértők elárulták a titkokat. Lefagyott útfelületre hajtva kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat, az erős fékezést vagy gyorsítást.

A rossz minőségű, kátyús, nyomvályús utakon eleve lassabban szabad lefagyás gyanú esetén haladni. Mivel a jobban tapadó aszfalton csak kellemetlenül ráz vagy dobál az úthiba, jeges úton viszont a kocsit megdobva elvesztheti a jármű a stabilitását.

Az időjárás most a jégnek kedvez

Sokaknak ez a tél az első a volán mögött, de a gyakorlottak se gondolhatnak arra, hogy túl vannak akár sok év téli vezetésén, így őket már nem érheti baj. Az utak ismét csúsznak, ráadásul több helyütt a legalattomosabb módon, ónos eső, vagy visszafagyott eső miatt.

Sajnos a fagypont körül ingadozó hőmérséklet és a sok csapadék támogatja az ónos eső kialakulását, az eső átka pedig, hogy lemossa az útfelületekről a síkosságmentesítő anyagot, hiába is igyekeznek az útfenntartók a sószórással. Míg a havas területeken lehet rá számítani, hogy a főbb útvonalak tisztítottak, az esővel-, és ónos esővel megvert országrészeken azonban bármely fő-, és mellékútvonalon kialakulhat jegesedés-figyelmeztet az ORFK Országos Belesetmegelőzési Bizottsága.

A napokban sokfelé találkozhatunk jeges utakkal.
Fotó: Pixabay.com

Így ismerhető fel a jegesedés

A jegesedést az útburkolaton gyakorta nehéz észrevenni, emiatt jobban kell figyelni. Más például az útfelület felszíne: máshogy veri vissza a fényt, mint az egyszerűen csak nedves út. Érdemes figyelni az út környezetét is, a növényzeten lévő lefagyásokat, a zúzmarát, havat, jeget – ez utóbbi jelenléténél érdemes gyanakodni.

Az út széle sokat elárulhat az előttünk lévő útviszonyról.
Fotó: Pixabay.com / Pixabay.com

Ezekben a helyzetekben valószínű, hogy megcsúszunk

A megcsúszás veszélye manőverfüggő. Kanyarban, sávváltáskor, előzéskor nagyobb rá az esély, tehát minden olyan helyzetben, amikor az autóra oldalirányú erők is hatnak. Egyenes vonalú haladáskor a fent említett hirtelen gyorsítás-, vagy erős fékezés is okozhat tapadásvesztést. Emiatt lefagyásveszély esetén a kanyarokba a megszokottnál kisebb tempóval érdemes behajtani, kerülni kell az előzést. Nagyon fontos, hogy ami egyenesen haladva nem csúszik, az kanyarba érve csúszhat.

Hintázzunk, ha elakadunk

Elakadáskor jó módszer lehet az autó hintáztatása. Ennek lényege, hogy ütemesen egyszer egyesbe, majd hátramenetbe váltva próbálja az autós mozdítani az autót. Kéziváltóval könnyebb ezt megtenni, de egyes jó minőségű automataváltókkal is megoldható.

Előre-hátra billegtetve az autót kijuthatunk a gödörből. Fotó: Pixabay.com

Egyéb vezetéstechnikai tanácsok

  • Fogjuk stabilan, két kézzel a kormányt és folyamatosan figyeljük az előttünk haladókat és az utat.
  • Vezessünk sokkal lassabban, mint ahogy szoktunk, és tartsunk nagyobb követési távolságot.
  • Ha nem muszáj, ne előzzünk.
  • Kerülni kell a vészfékezést és a hirtelen manővereket.
  • Lehetőleg mindig szorosan az út jobb oldalán közlekedjünk, csökkentve ezzel a frontális ütközés esélyét.
  • A megcsúszott, sodródó járművet apró, finom ellenkormányzással és lassító fékezéssel tereljük vissza a helyes irányba.
  • A zebrák környékén még óvatosabban közlekedjünk, a hosszabb féktáv miatt pedig előbb kezdjünk el fékezni, mint ahogy azt megszoktuk.
  • Ónos esőben ne használjunk tempomatot.
  • Hogyan alakul ki az ónos eső?

    Az ónos eső nem más, mint igen hideg vízcseppekből álló csapadék, ami azonnal megfagy, amit talajt vagy bármilyen fagyos felület ér. Úgy alakul ki, hogy a lehulló hó először esővé olvad, ami aztán egy hidegebb légtérbe érve hirtelen megfagy. Általában nagy hidegek után, enyhülés előtt lehet számítani erre a csapadékfajtára.

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

    origo.hu

    Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

    borsonline.hu

    Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

    ripost.hu

    Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

    mandiner.hu

    Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

    origo.hu

    Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

    astronet.hu

    Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

    MANI

    Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

    MANI

    SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

    MANI

    Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor