Létrehozva: 2022.08.10.

Elmarasztalták a mobilszolgáltatót: te is kapsz 7500 forintot?

Közleményt adott ki a Gazdasági Versenyhivatal.

A Gazdasági  Versenyhivatal közleménye szerint a versenyhatóság 2019 végén szabott ki jelentős bírságot az akkor még Telenor Magyarország Zrt. nevet viselő távközlési szolgáltatóra, amiért 2016 és 2017 között 0 forintosként vagy kedvezményesként hirdette egyes készülékeit, miközben azok árának egy részét beépítette az előfizetői díjba.

Girl,Asking,Girlfriend,About,Photo,With,Her,Ex.,Intense,And
Fotó: Shutterstock

A cég bírósághoz fordult a döntéssel szemben, amely helyben hagyta a GVH által megállapított jogsértés tényét, azonban a bírság összegének indokolására kötelezte a versenyhatóságot. Az új eljárásban a Yettel új indítvánnyal élt, amelyben a fogyasztók jóvátételét vállalta a jogerősen is megállapított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A cég a vállalásai alapján 7500 forintos kompenzációt (számlajóváírást vagy feltöltőkártya-keretet) fizet minden jelenlegi ügyfelének (közel 180 ezer fogyasztónak), aki az érintett időszakban, a Telenor Blue kampányok alatt, vagyis 2016. október 6. és 2017. október 22. között készülékkel egybekötött hűségidős előfizetői szerződést kötött. Az érintett ügyfeleket a Yettel előzetesen emailben vagy sms-ben fogja értesíteni. A kompenzáció garantált értéke 1,31 milliárd forint – vagyis, ha a fogyasztók részére juttatott összeg összértéke bármely okból nem éri ezt el, a vállalkozásnak versenyfelügyeleti bírságként kell befizetnie a fennmaradó összeget.
A versenyhatóság – a kompenzációs csomagra tekintettel – az újraszámolás során 125 millió forintra mérsékelte az eredetileg 1,8 milliárdos összegű bírságot, egyúttal előírva a vállalások teljesítését, valamint azok könyvvizsgálóval történő auditáltatását. A GVH döntése a fogyasztóknál jelentkező közvetlen előnyök mellett tekintettel volt arra is, hogy a cég lemondott a további jogorvoslati lehetőségéről. A jóvátételi kötelezettségek teljesítését a versenyhivatal a végrehajtásukra előírt határidő leteltét követően ellenőrzi majd – áll az MTI által idézett közleményben.

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

metropol.hu

Gyászol Veréb Tamás, családtagját veszítette el

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANIMÉKER

Újabb helyen lehet majd gyógyszert venni

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

MANIMÉKER

Tízből kilenc ember elköveti ezeket a hibákat, ha külföldi webáruházból rendel

MANIMÉKER

Tiéd lett az 1 milliárd 445 millió? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Krausz Gábor újragondolta a magyarok kedvenc ételeit egy hotelben, ahol kamatmentes részletfizetés is van

MANIMÉKER

Nyugdíjjogosultság: tényleg lehet szolgálati időt vásárolni?