Létrehozva: 2022.09.15.

Munka mindig van, csak akarni kell (x)

Álláskeresési életszakasz mindannyiunk életében többször előfordul. Manapság már az számít kirívónak, ha valaki 5-7 évet tölt egy munkahelyen. S míg munkaerőhiányról zeng a sajtó, egyes országrészekben alig találni munkahelyet. A 21. században, amikor a technikai fejlődés következtében szinte mindenkinek van okoskészüléke, kifogásnak azt már nem jogos felhozni, hogy nem találunk munkát. Hogy miért? Olvassunk tovább!

Szerző Ripost

2022. nyara, amikor felbolydult a munkaerőpiac

Több százezren szembesültünk azzal, hogy szeptembertől új munkahely után kell nézni. Mert az évek óta működő KATA-rendszer megszűnik néhány hét alatt. Magántanárok, ételfutárok, szellemi szabadfoglalkozásúak, orvosok és még hosszan lehetne sorolni az érintett szakmákat. (Csak a taxisokkal tettek ismét kivételt.) Ezek az emberek pedig új tömegként jelentkeznek a munkaerőpiacon.

Fotó: pexels.com

Hosszú évek alatt eljutottunk odáig, hogy több magyarországi vállalat közzéteszi az elérhető fizetést egy-egy hirdetésben. A diszkont élelmiszerláncok óriási versenyben vannak egymással. Mint ahogy a Penny akciós újságban is néha olvashatjuk, az eladó-pénztáros munkavállalók „próbaidő utáni átlagosan elérhető jövedelme heti 40 órás műszakban: bruttó 407.753 Ft/hó”. Ez jóval több, mint egy kezdő tanár fizetése. Nem csoda, hogy sokan csalódtak az itthoni irányvonalakban és inkább a külföldi munkaerőpiacon próbálkoznak.

No, de így is, úgy is átesünk az álláskeresésen, amit a következőképpen érdemes folytatni.

Fotó: pexels.com

Így álljunk neki az álláskeresésnek

Határozzuk el, milyen területen tudunk, szeretnénk dolgozni.

Ha fel szeretnénk frissíteni az önéletrajzunkat, rengeteg minta található az interneten. Fontos a jó kulcsszavak használata és a fogalmazás.

Nyissuk meg az állásportálokat! Magyarországon a Profession.hu, a cvonline.hu, a jofogas.hu a legfelkapottabb weboldalak. (A LinkedIn felületen is érdemes regisztrálni és pályázni azoknak, akik felsőfokú végzettséggel és több évnyi tapasztalattal rendelkeznek.)

Amellett, hogy mi magunk aktívan keresünk nyitott pozíciót, fontos, hogy regisztráljuk profilunkat minél több önéletrajz-adatbázisba. A fejvadászok, toborzóirodák hozzáférnek az adatbázisokhoz (néha csak az egyikhez), és onnan szereznek telefonszámot, e-mail címet a potenciális munkavállalókhoz. Ha divatos kulcsszavakat tüntetünk fel profilunkban, megtalálnak minket. Számíthatunk a folyamatos telefoncsörgésre és a jobbnál jobb ajánlatokra.

Vezessünk naplót! Az Excel vagy a nyílt forráskódú (ingyenes) LibreOffice program táblázatkezelőjében áttekinthetően lehet naplózni. Érdemes az alábbiak szerint címkézni az oszlopokat:

Milyen felületen adtuk le a jelentkezésünket?

Mi az álláshirdető cég neve?

Mikor jelentkeztünk?

Mi a megpályázott pozíció megnevezése?

Mikor voltak az egyes kapcsolatfelvételi esetek és milyen eredménnyel zárultak? (Jól tesszük, ha telefonon érdeklődünk pár nappal az elektronikus pályázat megküldése után, hogy mi a helyzet, megkapták-e pályázati anyagunkat, vagy netán levélszemét közé került.)

Ne féljünk az ismeretlen telefonszámoktól, vegyük fel a hívásokat! Elvégre piacra dobtuk magunkat. Legyünk határozottak és barátságosak a telefonos interjúk alatt is, már amennyire ez passzol a személyiségünkhöz.

Azt, hogyan készüljünk fel az állásinterjúra, csokorba szedték többen is. Nem nagy ördöngösség, ha gyakoroljuk, főleg több éles helyzet után.

Fotó: pexels.com

Csak azért sem sikerül?

Természetesen senki sem garantálja, hogy találunk munkát adott földrajzi helyen, adott időben. Fontos a megfelelő mentális állapot, attitűd, az adott pillanatban és helyen elérhető pozícióhoz szükséges képzettség és képességek, egy munkalehetőség és a felkészültségünk találkozásának megeshetősége.

Kifogás a): egy zsákfaluban élünk (a világ végén), saját ingatlanban. Nincs munka. Miért költözzünk el egy munkalehetőség kedvéért? Hiszen fizetni kell a lakhatásért az új helyen. Miközben ott állna a saját házunk üresen. Vagy éppen távol lennénk a családtól.

Kifogás b): nem éri meg azért a pénzért dolgozni.

Kifogás c): a gyerekek napirendje miatt nem tudok teljes munkaidős állást találni.

A kifogások tárháza kifogyhatatlan…

Univerzális válasz: ha jó úgy nekünk, ahogy vagyunk, ne tegyünk semmit. Talán nem fáj még eléggé az a helyzet, amiben élünk.

Előremutató válasz #1: keressünk online végezhető munkát, feltéve, hogy otthon van internet. Ha nem vagyunk elég képzettek egy afféle munkakör betöltésére, képezzük magunkat akár online vagy a helyi könyvtárban. Léteznek olyan angol nyelvű portálok, ahol valós munkát hirdetnek. És alkalmanként részmunkaidőben keresnek munkavállalót.

Előremutató válasz #2: nézzük csak meg alaposan az álláshirdetéseket. Több munkaadó szállást is kínál a versenyképes fizetés mellett.

Előremutató válasz #3: kezdjünk akár egy alacsony pozícióban dolgozni egy új munkaadónál, akkor is jobban fog kinézni az önéletrajzunk annak feltüntetésével, mintha egyszerűen munkanélkülinek mondanánk magunkat. Ha beválunk egy helyen, általában van mód előrelépésre. Ami fizetésemeléssel jár.

Ha pedig végképp reménytelennek érezzük helyzetünket, s mégis változtatni szeretnénk, keressünk fel életmód tanácsadót. Vagy használjuk ki a munkaügyi központ nyújtotta álláskeresési tanácsadást. Mindig van elvégezhető munka, csak felelősséget kell vállalni. Hajrá!

(X)

origo.hu

Neuer szánalmas hibája fordulatot hozott a bírók által elcsalt meccsen

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

mandiner.hu

A kínai elnök rajong a magyar konyháért, ez lesz a menüje, amíg hazánkban tartózkodik

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-