Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.10.30.

Ez kemény, kitiltották a konyhából a TV2 sztárját

Vicces otthoni sztorit mesélt el Glória édesanyja, a kislány igazi színfoltja a Super TV2 fõzõmûsorának is.

A MasterChef Junior karakteres versenyzője a magánéletben is irányító típus, nem szereti, ha nélküle történnek az események. Glória még csak 9 éves, de igazi maximalista, mindig a legjobbra törekszik, és csak akkor borul ki, ha nem sikerül neki egy-egy feladat megoldása.Volt, hogy lecsót kellett készítenie, viszont annyira bepánikolt, hogy azt mondta, nem tudja, hogy mi az. Pedig rengetegszer csinálta. Õ csak ilyenkor drámázik, ha valamit nem tud hirtelen, mert a legjobbra törekszik" – mesélte Annamária, Glória édesanyja a %Ripost% -nak.

Anyukája szerint Glória végre megtalálta az igazi hobbiját, a főzésben ki tud bontakozni. Sokszor túlzásokba is esik, ezért a család kénytelen volt kitiltani az önkéntes tevékenységei miatt a konyhából. Több kevesebb sikerrel.

Glória mindig alkotni akar. Mindig mondom neki, hogy nem mehet egyedül a konyhába, mert kész felfordulás lesz, de természetesen nem hallgat rám, és arra érek haza, hogy már megint főzött vagy sütött valamit.

A szerencse az, hogy most már ehető dolgokat készít, régen ez nem volt így

- mondta nevetve édesanyja, de hozzátette, hogy ettől függetlenül nagyon büszke kislányára, és természetesen támogatja az összes ötlete megvalósításában.

A kislány még nem tudja eldönteni, hogy mivel foglalkozzon majd, ha felnő. Az egyik elképzelése, hogy ügyésznek áll, de így a műsor után hajlik arra is, hogy egy menő étterem séfje legyen. Glória elmondta lapunknak, hogy mindig a legjobbra törekszik, kitűnő tanuló és a főzés mellett nagy figyelmet fordít a német nyelv tanulására is.

Nagyon hajlok arra, hogy ha felnövők, séf legyek, főleg azért mert a MasterChef Junior után kedvet kaptam hozzá. Bár otthon tényleg nem mehetek be a konyhába egyedül, mert ilyenkor mindenféle hülyeséget csinálok a mikróban, de anyukám azért örül neki, ha alkotok valami újat. Az is az én ötletem volt, hogy jelentkezzek a műsorba, pedig akkor még nem is tudtam ilyen jól főzni, csak palacsintát tudtam sütni” – mesélte Glória, aki nagyon örül annak, hogy jó barátságokra tudott szert tenni a műsor forgatása alatt.

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

mandiner.hu

Nocsak, Magyar Péter Sátoraljaújhelyen sem tudott igazat mondani – mutatjuk a tényeket!

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-