Létrehozva: 2017.09.04.

Újabb fordulat a mérgezett magyar tojások ügyében!

Már ötféle magyar és háromféle román tojásban találtak idegmérget Magyarországon. Újabb fülöpházi tojás akadt fenn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) vizsgálatán. Az Alföldi tojás telephelyén elsõként augusztus 24-én, másodjára pedig a napokban találtak fipronil nevû idegméreggel szennyezett terméket. A hatóság ideiglenesen elrendelte, hogy a farmról sem tojást vagy sem élõ állatot nem lehet kihozni. Akárcsak két mezõhéki termelõnél, ahol összesen háromféle tojásban mutatták ki a veszélyes anyagot.

Folynak a hatósági vizsgálatok:

az esetek hátterében tiltott, feketén beszerzett, illegális vagy hamisított készítménnyel történt állománykezelést feltételeznek. A NÉBIH ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.

A magyar mellett több, Romániából érkezett tétellel is akadtak gondok. Ezek egyikét már kivonták a forgalomból, két másiknál viszont még tart az eljárás.

Az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsvészjelző rendszere, a RASFF szintén többször riasztott az elmúlt napokban. A Sanovo cég porított tojássárgáját zárolták és visszaszállították, az EIPRO saját hatáskörben rendelt el termékvisszahívást a fogyasztásra kész tojástermékénél, míg a Kastner Kft. tojássárgáját nyomon követik.

 

Ezeket kerülje!
Az alábbi kódszámú, friss tojások kapcsán indult eljárás Magyarországon:

3HU1503T03/4
3HU023T58/4
3HU1503T03/1
3HU1503T03/5
3ROMM013
3HU023T58/1
3ROBH045L
3ROSM014 DDM050917

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-