Létrehozva: 2018.12.09.

Sokkoló bejelentés: megtalálhatták az eltűnt maláj gépet

Egy szakember jelentette be, hogy nagy valószínûséggel megtalálták a maláj gép hullámsírját.

Prof. Martin Kristensen az állítja, 90 %-ig biztosak benne csapatával, hogy Jáva partjainál megtalálták a négy éve eltűnt maláj gép roncsait.

Az utasokkal teli gép még 2014 márciusában tűnt el, negyven perccel azután, hogy elindult Kuala Lumpurból. A gép még egy műholdra pingeket küldött, így kezdetben azt gondolták, az ausztrál partok közelében zuhanhatott le. Mégsem találták meg eddig a roncsokat.

Kristensen csapata ugyanakkor elemezte a Doppler-effektust és a pingeket, így meg tudták állapítani, hogy a gép merre haladhatott. Négy kört alakítottak ki, melyből hármat az előzetes kutatások már kizártak.

Így maradt egy utolsó lehetőség. A Karácsony-sziget környéke. Egy 3500 négyzetkilométeres körre szűkítették le a hullámsírt - írta a Daily Star.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Nem akárhogy riogatnak a németek a kínai elnök budapesti látogatása miatt + videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Rémisztő felfedezés: ennyi mindent tud rólunk valójában a Google

NA NE!

Kővé dermedt az anya attól, ami a fia szobájában történt éjszaka

NA NE!

"Ez volt az utolsó esélyem, hogy anya lehessek, de a férjem kényszerített az abortuszra!"

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme

NA NE!

Az orvosok is elképedtek: megdöbbentő hatással lett a kemoterápia egy rákos férfira

NA NE!

"Forróvérű" pasit vitt ágyba a 73 éves nagyi, fiánál is fiatalabb új párja