Létrehozva: 2019.11.16.

Közölték a dátumot a tudósok: hamarosan aszteroida csapódhat a Földbe

Ha valóban a Földbe csapódik, akár „nukláris telet” is okozhat, annak pedig beláthatatlan következményei lesznek.

A NASA már korábban is figyelmeztetett olyan aszteroidákra, amelyek a Föld közelében haladtak el. Az amerikai űrügynökség most egy olyan földközeli aszteroida adatait osztotta meg, amely 128 méter széles. Sőt, a tudósok azt is közölték, hogy a JF1 nevű objektumnak van egy csekély, de észlelhető esélye arra, hogy 2022. május 6-án a Földbe csapódjon.

Habár az ütközés esélye nagyon kicsi, a szikla mérete miatt nagyon veszélyes lehet. Nagyjából akkora az aszteroida, mint a legnagyobb piramis Gízában, így ha becsapódik, azt 230 kilotonna erővel teszi majd, amely 230 ezer tonna TNT hatásának felel meg. Ha lakott területre zuhan, egy teljes várost és több millió embert is elpusztíthat, az óceánba érkezve pedig cunamit és „nukleáris telet” okozhat, amelynek hatása az egész földi életre kiterjed majd – írja a Daily Star.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Ez volt az utolsó esélyem, hogy anya lehessek, de a férjem kényszerített az abortuszra!"

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme

NA NE!

Az orvosok is elképedtek: megdöbbentő hatással lett a kemoterápia egy rákos férfira

NA NE!

"Forróvérű" pasit vitt ágyba a 73 éves nagyi, fiánál is fiatalabb új párja

NA NE!

Égett szag és egy papírfecni, az éj leple alatt kapott síron túli üzenetet a diák

NA NE!

Megfagyott a vér a nagynéni ereiben: egy kísértet állt elé éjjel