Létrehozva: 2020.01.31.

Hihetetlen lehetőség, mostantól bárki nyaralhat a világűrben

Nemsokára elkészül az űrhotel, amely a Nemzetközi Űrállomáson kap helyet.

A NASA kiválasztotta azt a céget, amelyik létrehozhatja a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tervezett hotelt – írja az Independent.

Fotó: Pixabay

Az új kapszulában a jövőben űrturistákat szállásolnak majd el, de az asztronauták is használni fogják.

Az Axiom nevű vállalat szerint az előreláthatóan 2024-ben induló hotelben kísérleteket is végrehajthatnak majd az űrhajósok. A cégnél bíznak benne, hogy az ISS küldetésének végeztével a kapszula önálló űrállomásként működhet tovább.

A NASA tavaly jelentette be, hogy idővel felengedne turistákat az ISS-re. A döntéssel az űrhivatal az űrkutatásban való részvételre akarja ösztönözni a magánszektort. Az Axiom szerint kapszulájuknak köszönhetően új típusú vizsgálatokat folytathatnak majd az űrállomáson, illetve a legénység számát is növelhetik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme

NA NE!

Az orvosok is elképedtek: megdöbbentő hatással lett a kemoterápia egy rákos férfira

NA NE!

"Forróvérű" pasit vitt ágyba a 73 éves nagyi, fiánál is fiatalabb új párja

NA NE!

Égett szag és egy papírfecni, az éj leple alatt kapott síron túli üzenetet a diák

NA NE!

Megfagyott a vér a nagynéni ereiben: egy kísértet állt elé éjjel

NA NE!

„Amint megszült a feleségem, elválok tőle: teljesen kikészülök tőle!"