Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.24.

Hiába sikoltott, bestiálisan megerőszakolták a parkban a 15 éves diáklányt

A rendőrség azonnal nyomozást indított a szörnyű támadással kapcsolatban.

Borzalmas nemi erőszak áldozata lett egy mindössze 15 éves angol diáklány Oldhamban, a Chadderton Hall Parkbanírja a Mirror.

A portál szerint a gyanútlan tinit vasárnap, nem sokkal kilenc óra után támadta meg egy perverz férfi. Már percek óta követte, majd mellé lépett és megkérdezte, hogy kölcsönkérheti-e a telefonját. Talán meg sem várta a lány válaszát, kikapta a kezéből a telefont és elindult vele egy ösvényen.

A lány bátran a férfi után indult, hogy visszaszerezze a telefonját, mint később kiderült, ez lett a veszte. A gyönyörre éhes támadó ugyanis lefogta és kíméletlenül megerőszakolta.

A támadóról annyi már kiderült, hogy a harmincas évei elején jár, sötétbarna haja és mogyoróbarna szeme van. Bőre sötétebb árnyalatú. Szakálla nincs.

Fotó: Twitter

A rendőrség arra kéri a helyieket, hogy azonnal keressék meg őket, ha bármilyen információval tudnak szolgálni a támadóval kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme

NA NE!

Az orvosok is elképedtek: megdöbbentő hatással lett a kemoterápia egy rákos férfira

NA NE!

"Forróvérű" pasit vitt ágyba a 73 éves nagyi, fiánál is fiatalabb új párja

NA NE!

Égett szag és egy papírfecni, az éj leple alatt kapott síron túli üzenetet a diák

NA NE!

Megfagyott a vér a nagynéni ereiben: egy kísértet állt elé éjjel

NA NE!

„Amint megszült a feleségem, elválok tőle: teljesen kikészülök tőle!"

NA NE!

Meg vagyunk mentve: Démonsárkányon lovagol a magyar mágus - Videó