Létrehozva: 2023.03.23.

Hiánypótló termék kerül hamarosan a boltok polcaira, ezt neked is ki kell próbálnod

Eddig a kávét helyettesítettük instant porral, ezután a folyékony kenyeret is azzal fogjuk.

Egy brandeburgi sörfőzdének sikerült megalkotni a világ első instant sörét. A sörport a Neuzelle kolostori sörfőzde fejlesztette ki, akik állításuk szerint korábban nem csináltak ilyet.

Sör alkohol alkoholos ital sablon
Hamarosan sörporból is készíthetünk magunknak folyékony kenyeret Fotó: Pixabay

A sörrajongónak azonban nem lehet felhőtlen az öröme, ugyanis a termékből jelenleg csak alkoholmentes változat érhető el. A sörfőzde közel kétéves kutatás után fejlesztette ki a sörport, amelyet kis mennyiségben 2023 közepéig forgalomba is hoznak majd.

Helmut Fritsche, a Neuzelle kolostori sörfőzde részvényese szerint a sörporral csökkenteni lehet az erőforrás-felhasználást és a termelési költségeket is. A sörfőzde ügyvezető igazgatója elárulta, hogy mi a céljuk a különleges termékkel.

Azt tudjuk, hogy a klasszikus pilsnerivók és a kézműves sörök kedvelői eleinte szkeptikusak lesznek termékünkkel kapcsolatban, különösen Németországban. Nem csak egy új termék piacra viteléről van szó, hanem a sör üzleti modelljének újragondolásáról is. Ezért a fő célcsoportunk nem elsősorban a klasszikus német fogyasztók, hanem a globális viszonteladók, akiknek nem feltétlenül kell főzési ismeretekkel rendelkezniük

- nyilatkozta Stefan Fritsche, aki hozzátette, hogy elsődlegesen az ázsiai és az afrikai piacot célozzák meg az alkoholmentes sörporukkal - írja a New York Post.

 

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

magyarnemzet.hu

Neuer hősből antihős lett, a Real a 87. percben még kiesésre állt, de döntős

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Rémisztő felfedezés: ennyi mindent tud rólunk valójában a Google

NA NE!

Kővé dermedt az anya attól, ami a fia szobájában történt éjszaka

NA NE!

"Ez volt az utolsó esélyem, hogy anya lehessek, de a férjem kényszerített az abortuszra!"

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme

NA NE!

Az orvosok is elképedtek: megdöbbentő hatással lett a kemoterápia egy rákos férfira

NA NE!

"Forróvérű" pasit vitt ágyba a 73 éves nagyi, fiánál is fiatalabb új párja