Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2024.02.20.

Hátborzongató: kiszivárgott a hivatalos protokoll világvége esetére

Most kiderült, mi a protokoll arra az esetre, ha halálos aszteroida venné célba a Földet.

Sokak legnagyobb félelme, hogy becsapódik egy aszteroida a Földbe, és teljesen kipusztítja az emberiséget. Bizonyos szinten van alapja ennek a félelemnek, hiszen sosem lehet teljesen kizárni ennek a lehetőségét, de szerencsére a NASA folyamatosan kémleli a világűrt, és egyelőre nincs veszély – de hogyan közölnék, ha mégis közeledne a világvége?

aszteroida
Illusztráció / Fotó: Pixabay

Félelmetes belegondolni, de érthető módon arra is van kidolgozott protokoll, hogy mi legyen, ha kiderül, hogy a Föld felé száguldozik egy mindent elsöprő aszteroida, és semmit sem tudunk tenni ellene – most kiderült, hogy mi történne ebben az esetben:

  • Először is a tudósoknak teljes mértékben meg kell bizonyosodniuk arról, hogy valóban olyan katasztrófáról van szó, ami az emberiség kihalását eredményezné;
  • Ezek után a NASA kiküldene egy hivatalos vészjelzést annak az országnak, ahol a becsapódás fog történni – majd a többi országnak is;
  • Végül az országok kormányainak kell bejelenteniük a népnek a hírt, az Egyesült Nemzetek Szervezete is értesül a szörnyűségről.

Persze az emberiség nem adja olyan könnyen magát, több módszer is van a védekezésre. Ha sok-sok év múlva csapódna be a halálos aszteroida, akkor van esélyünk, hogy különböző módszerekkel megváltoztassuk a pályáját, hogy elkerülje a Földet. Ha csak pár év múlva érkezne, akkor még mindig szétrobbanthatjuk, hátha az segít – viszont, ha csak hónapokról van szó, akkor sajnos elég kilátástalan a helyzet, szóval reméljük, hogy nem lesz ilyen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme

NA NE!

Az orvosok is elképedtek: megdöbbentő hatással lett a kemoterápia egy rákos férfira

NA NE!

"Forróvérű" pasit vitt ágyba a 73 éves nagyi, fiánál is fiatalabb új párja

NA NE!

Égett szag és egy papírfecni, az éj leple alatt kapott síron túli üzenetet a diák

NA NE!

Megfagyott a vér a nagynéni ereiben: egy kísértet állt elé éjjel

NA NE!

„Amint megszült a feleségem, elválok tőle: teljesen kikészülök tőle!"

NA NE!

Meg vagyunk mentve: Démonsárkányon lovagol a magyar mágus - Videó