Létrehozva: 2018.12.30.

Megkívánta általános iskolás diákját a perverz tanárnő

Több pikáns üzenetet is küldött neki, végül el is csábította a fiút.

Ethel Anderson 31 volt, amikor megrontotta első osztály óta tanított diákját, akit ekkor már délutánonként is korrepetált. A floridai tanárnő több alkalommal is szexelt a 12 éves fiúval, mire az afférra fény derült. Letartóztatták, majd vádat emeltek ellene.

A tárgyaláson egyébként a tanítványát megkívánó Anderson több pikáns üzenetét is felolvasták, amit a fiúnak küldött, ő azonban ezekről azt állította: mind csak pedagógiai célt szolgáltak. Úgy gondolta, a fiú így jobban fog figyelni arra, amit tanít neki.

Az ítélethozatal előtt arról beszélt: ő egy anya, nem pedig egy szörnyeteg, így legyenek vele könyörületesek - ennek ellenére a bíró 38 év börtönre ítélte, valamint a szülők rémálma jelzővel illette.

A nő most az ügyvédjét hibáztatja és új tárgyalást akar. Mint mondta, rossz tanácsot kapott az ügyvédjétől. Azt állítja ugyanis, hogy noha ajánlottak neki egy 15 éves börtönbüntetéssel járó vádalkut, ő ezt William Knight védő javaslatára elutasította. Knight állítólag nem mondta neki: ha bűnösnek találják, ennek a sokszorosát kaphatja. Azt mondja: ha tudta volna, milyen hosszú börtönbüntetés vár rá, igent mond az alkura - írja a Breitbart oldala.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

magyarnemzet.hu

Focistákat megszégyenítő cselezéssel menekült a piacon Gyurcsány újpesti polgármesterjelöltje + videó

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

Nyögés hallatszott a Lidl előtti bokorból, ott élvezett a párocska

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat