Létrehozva: 2019.11.18.

Óriási botrány: Ezt művelték a múzeumban a gátlástalan pornósok

A bajt csak tetézi, hogy gyerekek is voltak a közelben!

Óriási balhét okozott a Banged Babes nevű pornófilm-stúdió öt színésze az angliai Coventry-ben található repüléstechnikai múzeumban.

A botrányról beszámoló Daily Star szerint a szégyentelen ötfős gárda eredetileg egy fürdőruhás fotózás céljából bérelte ki az egyik régi, az 1950-es években gyártott repülőgépet. Körülbelül 340 000 forintnak megfelelő összeget fizettek érte, de korántsem arra használták, amit ígértek.

A három lány sewardess-nek öltözött, a fiúk pedig pilóta egyenruhát húztak és egy gátlástalan pornófilmet kezdtek el forgatni a fedélzeten. A szituáció már csak azért is volt roppant kínos, mert gyerekek is sétáltak a gép környékén, a repülő pedig billegett, sőt, néhány hangos nyögés is kihallatszódott.

 

origo.hu

Nézőcsúcs, őrület, tombolás és Kanada: elképesztő ünneplést kapott a világbajnok magyar hokicsapat

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Macron lekenyerezte a kínai elnököt pár üveg konyakkal

life.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: az Ikreknek halaszthatatlan teendői vannak, az Oroszlán bizonyíthat

magyarnemzet.hu

Orosz Szu–35-ös vadászrepülő pusztított az ukrajnai háborúban + videó

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

Nyögés hallatszott a Lidl előtti bokorból, ott élvezett a párocska

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat