Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.06.27.

Tápiószelei gyerekgyilkosság: Nem ment el halálra vert kislánya tárgyalására az anya

Lemaradt halálra vert kislánya tárgyalásáról Kíra édesanyja. A kicsihez tavaly januárban hívták a mentõket, de állapotát csak ideig-óráig tudták stabilizálni: a kétéves gyereknél a kórházban beállt az agyhalál és lekapcsolták a gépekrõl.

Kírát nevelőapja verhette halálra, de a férfi – állítása szerint – pontosan nem emlékszik a történtekre.

Memóriája a csütörtöki tárgyalásra sem tisztult ki, így a bírónő korábbi vallomásait olvasta fel. Bár a nevelőapa kezdetben következetesen állította, hogy Kíra az asztalról eshetett le és így ütötte be a fejét, utolsó vallomásában már régi haragosokról beszélt, akik a tragédia napján rontottak rájuk.
A részletek kibogozásában a kislány tanúként beidézett anyja segíthetett volna, de a nő nem ment el a tárgyalásra. A RIPOST telefonon érte utol az asszonyt.


Semmiféle idézést nem kaptam, pedig az új lakcímemet is megadtam a bíróságnak


állította Anikó. Ennek azonban ellentmond, hogy a bírónő szerint a hivatalos levelet már eleve az anya új címére küldték.

"Nem sokkal ezelőtt hívtak a bíróságról és kérték, hogy július elsején legyek ott a tárgyaláson. Természetesen elmegyek és újra vallomást teszek" - folytatta a nő, aki a tragédia óráiban állítólag nagyobb lányáért ment az óvodába.


Egész életében verhették

A szülők válása után a bíróság Kírát és négyéves nővérét, Cintiát az édesanyjuknak ítélte. Pedig az édesapa több olyan képet is mutatott a bírónak, melyeken Kíra testét kék-zöld véraláfutások borították. Az anya szerint lánya játék közben szerezte a sérüléseket.

A birtokunkba került boncolási jegyzőkönyvből is az derült ki, hogy a kisgyereket rendszeresen bánthatták. Az orvosok ugyanis azokat a sérüléseket is feltárták, amelyek szabad szemmel már nem voltak észrevehetők: homlokán, nyakán és hasán is zúzódásokat, bevérzéseket találtak.

Az igazságügyi orvos szakértő azt is megállapította, hogy Kíra fejére halála előtt legalább háromszor sújtottak le, azt viszont a sérülésekből sem tudták megmondani mivel verték halálra a kislányt. Csak annyi biztos, hogy egy "hosszúkás, tompa tárggyal" ütötték.


Elvették az anyától a gyerekeket

A gyerekgyilkosság után a hatóságok azonnal elvették a gyerekeket az anyától. Kíra nővérét az édesapjánál helyezték el, az akkor két hónapos öccse pedig nevelőszülőkhöz került.
A bíróság tavaly áprilisban a bíróság már az édesapának ítélte a nagyobb lányt. Az anya most azonban körmeszakadtáig harcolna, hogy visszaszerezze gyerekeit.

"Bebizonyosodott, hogy ártatlan vagyok. Már hivatalos úton is elindítottam, hogy a kisfiamat visszakaphassam. S bár Cintiával most nem tartom a kapcsolatot, de őt is haza szeretném hozni"
tette hozzá a nő.

A következő, szerdai tárgyaláson az anya mellett az apát is tanúként hallgatja meg a bíróság.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kondenzcsík ártalmatlan pára vagy halálos méreg?

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt

NÍNÓ

Önkezével vetett véget az életének a szentesi nő feltételezett gyilkosa

NÍNÓ

Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség a Tiszai pályaudvarhoz: egy női holttest feküdt az úton

NÍNÓ

Felkavaró fejlemény: Ezt tudta meg a rendőrség az Aszódon talált holttestről

NÍNÓ

Látta valaki? Eltűnt a 12 éves Erik, keresi a rendőrség