Létrehozva: 2015.08.21.

Róbert Gidára hivatkozott, így próbált a lakásba jutni az ál-fűtésszerelő

A fõvárosi nõ konvektorát szerette volna lecserélni minden elõzetes egyeztetés nélkül. Azonnal lebukott a béna tolvaj.

Szerző Ripost

Még jó, hogy ismerte a Micimackót az a 7. kerületi nő, akihez a tolvaj azzal a szöveggel állított be, hogy konvektorát cserélné le. A nő azonnal átlátott a szitán, és kikérte magának, hogy minden előzetes egyeztetés nélkül jelennek meg nála. A szerelő azonban a főnökére hivatkozott. A nő ezen a ponton kérte el a főnök nevét és elérhetőségét, de a válaszra valószínűleg maga se számított.

"Közölte, hogy Róbert Gida"

- írta a felháborodott nő, akit természetesen nem tudott beetetni az álruhás szerelő. A nő azért tette közzé történetét, hogy a hiszékenyebbeket, illetve a Micimackót nem ismerőket se tudják átverni.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott