Létrehozva: 2015.10.05.

Késeléssé fajult a baráti italozás Miskolcon

Két férfival szemben emeltek vádat, akik barátjukhoz indultak italozni, ám verekedés és szurkálás lett a látogatásból.

Szerző Brenner Balázs

Két fiatal férfi barátjuk házához ment Miskolcra, hogy a megkezdett italozást immáron hármasban folytassák. Egyikük - nem tudni mi okból - berúgta az ajtót, aminek az üvege be is tört, az ittas férfi pedig beesett a házba és a törött üveg több helyen megvágta.

Amikor a házigazda és felesége épp ellátta a sebesültet, belépett a házba a másik látogató is, aki egyből kötekedni kezdett:

hiába kérték, hogy menjen haza, tovább folytatta a részeg hőzöngést.

A vita dulakodássá fajult: az egyikük az ágyra rántotta a házigazdát, míg másikuk egy

8 centis késsel hasba és combon szúrta.

A hangos kiabálásra felfigyeltek a házigazda rokonai is, ők akadályozták meg a további támadást, és azonnal hívták a rendőröket. A kiérkező járőrök csak könnygázzal tudták leállítani a két őrjöngő részeget.

A korábban már büntetett férfiak közül a szurkálóval, mint  többszörös visszaesővel szemben életveszélyt okozó testi sértés miatt fegyházbüntetést, társával szemben pedig magánlaksértés és garázdaság miatt felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott az ügyészség.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Mikor érdemes eurót venni a nyaralás előtt? Fontos tanácsokat adnak a szakértők

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott