Létrehozva: 2016.01.04.

Iskolai botrányokkal kezdődik az újév! Két alapítványi suli is megbukott

Óriási csalásokra derült fény! Egyszerre két iskolában találtak fantomdiákokat az adónyomozók. Százmilliós kárt okoztak a bûnözõk.

30 millió forintot vágtak zsebre azok a igazgatók, gazdasági vezetők és tanárok, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a valóságban nem létező diákokat járattak iskolájukba. A Szabolcs megyei oktatási intézmény több helyen is működtetett telepet. A csalást a támogatás megszerzése miatt követték el.

A 311 fantomdiákot egy alapfokú művészetoktatási intézmény padjaiban keresték az adóhivatal pénzügyi nyomozói, de hiába.

A nem létező diákok adatait úgy szerezték meg, hogy a beiratkozást nyereményjátékokkal tették vonzóbbá. Így akik jelentkeztek a tévék reményében, megadtak magukról minden információt.

A csalók az iskola naplójában úgy próbálták álcázni a stiklit, hogy leosztályozták a nem létező diákok teljesítményét. A 36 gyanúsított ellen költségvetési csalás és magánokirat hamisítás miatt folytattak nyomozást. Az iskola bankszámláját zárolták.

Az iskola ügyében hamarosan vádat emel a Nyíregyházi Járási Ügyészség, az elkövetők kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak.

Az előbbihez kísértetiesen hasonlít egy Csongrád megyei ügy is. Ebben az esetben a vádlottaknak, két nőnek - az alapítványi iskola vezetőinek - több száz millió forintos csalás miatt kell felelniük - írja a szegedma.hu.

A két nőt az ügyészség üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, és hamis magánokirat felhasználásával vádolja.

Az alapítvány országszerte, 32 helyen szervezett érettségire felkészítő gimnáziumi képzést. Ennek anyagi hátterét részben költségvetési támogatás jelentette. A vádlottak a beadott igényléseken olyan tanulókat is feltüntettek, akik nem jelentkeztek a képzésekre vagy félbehagyták tanulmányaikat. A mintegy kétezer hallgató után jogosulatlanul felvett támogatással összesen 329 millió forint kárt okoztak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

life.hu

Pucérruhában tündökölt Jennifer Lopez a MET-gálán

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott

NÍNÓ

Ballagás közben esett össze egy magyar diáklány, szabadnapos mentő sietett a segítségére

NÍNÓ

Borzalom: Budapesten gázolt el egy embert a vonat

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült