Létrehozva: 2016.02.04.

Ezzel magyarázza a gyilkosságot a fiatal szegedi joghallgató!

A gyilkossággal vádolt fiatal azt mondja, jogos védelmi helyzetben ölte meg a 36 éves B. Dánielt kedd hajnalban a szegedi Négylépcsõs sörözõben. A bíróság szerint minden elõzmény nélkül szúrta nyakon bicskájával a vele szemben ülõ férfit.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Járásbíróság N. Bence jogászhallgatót, aki az eddigi adatok szerint minden különösebb előzmény nélkül kedd hajnalban Szegeden, egy hirtelen mozdulattal a nála lévő hétcentis svájci bicskával

nyakon szúrta

a kocsmában egy asztalnál vele szemben ülő 36 éves B. Dánielt. Az emberölés pillanatában a kocsmában a Délmagyar információi szerint egy civil ruhában lévő, biztonsági őrként dolgozó férfi is jelen volt. Õ csavarta ki Bence kezéből a bicskát, és megpróbálta életben tartani a mentők kiérkezéséig az erősen vérző áldozatot, aki a helyszínen életét vesztette.

A gyilkossággal vádolt joghallgató védője, Halász Tamás az előzetes elrendelése után azt mondta, hogy védence rendezett családi körülmények között él, nem szökne el, ráadásul

jogos védelmi helyzetben volt tette elkövetésekor,

ami azt jelenti, hogy akár ártatlan is lehet N. Bence, ha kiderül, hogy valóban volt előzménye tettének.

Az emberölés a szegedi Négylépcsős söröző pultjához legközelebbi asztalnál történt, de a pultos nem látott és nem hallott semmi olyat, ami egy ilyen tragédiához vezethetett volna. A két férfi nem ordítozott egymással és nem is dulakodott a gyilkos szúrás előtt. Az előzetesben lévő egyetemista állításnak ellentmond a hivatalos bírósági közlemény is, amely szerint

minden előzetes ok nélkül

történt a gyilkosság.

origo.hu

Újabb fordulat a háborúban: letarolták az oroszok Ukrajnát

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

mandiner.hu

Deutsch Tamás is részt vesz a köztévé EP-listavezetői vitáján

life.hu

Felismered egy idézetből, melyik filmre gondoltunk? Kvíz

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben