Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.02.26.

Kiderült, miért szúrta nyakon ismerősét a joghallgató

A férfi minden elõzmény nélkül késelte meg áldozatát február 2-án hajnalban egy kocsmában. A rendõröknek azt mondta, egy maffiózót szúrt le.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, az egyetem joghallgatója, az eddigi adatok szerint, minden különösebb előzmény nélkül torkon szúrta bicskájával ismerősét február 2-án hajnalban egy kocsmában.

A tanúk csak azt vették észre, hogy az áldozat a földön fekszik, és ömlik belőle a vér

- mondta a Zsaru magazinnak Szalay Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője.

Amikor a kocsma vendégei rákiáltottak a késelőre, hogy mit csinált, a férfi csak annyit válaszolt: „Ez csak egy maffiózó volt!„

Üvöltöttek vele, egyiküknek sikerült kicsavarnia kezéből a bicskát, és a földre dobta. A pultosnő hívta a mentőket és a rendőrséget, közben az egyik vendég megpróbálta elállítani az áldozat vérzését, szívmasszázsba kezdett, a férfi életét azonban már nem lehetett megmenteni.

A fiatal a bicskát felkapta, és elmenekült. Két órával az emberölés után a lakása közelében, az utcán fogták el. Azt mondta, azért ment haza, hogy elköszönjön az albérlőtársától, mielőtt bemegy a rendőrségre.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a joghallgató azzal védekezik, hogy a vele egy asztalnál ülő ismerőse az életére tört. Ezt viszont a szemtanúk közül senki sem látta. A szakértői vélemény szerint a halálos szúrást és vágást okozó

hat centiméteres pengéjű bicska nem nyitható ki egy kézzel,

ha valaki egy támadást akarna elhárítani vele. A férfi ellen emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást, a bíróság február 4-én elrendelte előzetes letartóztatását.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Zseniális trükk kotyogós kávéfőzőhöz: új dimenzióját élvezheted így a kávézásnak

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő