Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.29.

Ittas férfi gázolta el az autómentőt, amputálni kellett a lábát

Teljes kivilágítás mellett végzett az út mentén egy kerékcserét, amikor hatalmas sebességgel, fékezés nélkül beléjük csapódott egy BMW.

Egy hajókat szállító utánfutó kitört kerekéhez hívták ki vasárnap éjjel Kiss László autómentőt, aki a lehető legszakszerűbben látott neki a munkának, teljes kivilágítás és kihelyezett jelzőtáblák mellett, láthatósági mellényben kezdett volna neki éppen a kerékcserének, amikor szinte a semmiből feltűnt egy BMW.

A hatalmas sebességgel hajtó jármű egyenesen az autómentő trélerbe hajtott, és bár a férfi még éppen fel tudott ugrani az utánfutóra, egyik lábát hatalmas erejű ütés érte. A BMW 25 éves vezetője egy csonttöréssel megúszta az esetet, erősen ittas állapotban volt, még akkor is tombolt, amikor kiérkeztek a rendőrök.

Az autómentőt azonban súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Az egyik lábán három helyen is nyílt törést szenvedett, aminek következtében rengeteg vért vesztett. A mentők két órát küzdöttek a helyszínen az életéért, majd végül

nyolc órás műtéttel mentették meg az életét, a lábát azonban amputálni kellett.

A férfi édesapja a balesetet követően azonnal a helyszínre ért, és találkozott még a baleset okozó fiatallal is. Az omegahirek.hu-nak csak annyit mondott, bízik az igazságszolgáltatásban. "A fiam élete az autómentés, mindig is ezzel akart foglalkozni. Ezt vették el tőle" - mondta az idős férfi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Tom Cruise megdöbbentő gesztust tett Victoria Beckham születésnapján - sosem gondoltad volna róla

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt

NÍNÓ

Önkezével vetett véget az életének a szentesi nő feltételezett gyilkosa