Létrehozva: 2016.04.04.

Bezárva tartottak és prostitúcióra kényszerítettek egy 17 éves lányt!

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket is szerzett a lány, akit hónapokig tartottak fogva, még Németországban is dolgoztatták.

Hiába érkezett a rendőrséghez már február 25-én lakossági bejelentés arról, hogy egy 17 éves lányt bezárva tartott, bántalmazott és prostitúcióra kényszerített több férfi, az egyenruhások csak március 30-án fogták el a gyanúsítottakat.

Kiderült közben az is, nem biztos, hogy egyedül csak a 17 éves lányt tartották fogva, több sértettje is lehet a három férfinak, akik rendszeres anyagi haszonszerzés reményében megszervezték, hogy a lányok pénzért szexuális kapcsolatot létesítsenek férfiakkal.

A fiatal lányt többször közösülésre kényszerítették és bántalmazták, melynek következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Egy ízben pedig Németországba is kivitték prostituáltnak.

A nyomozók a lovászi, szentpéterúri és pacsai férfiakat gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott