Létrehozva: 2016.04.16.

Elrabolta és szexre kényszerítette a fiatal lányt a miskolci pár!

Hat év négy hónap, illetve négy év nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék pénteken elsõ fokon egy férfit és volt élettársát, mert 2013-ban betuszkoltak az autójukba egy általuk nem ismert lányt, hogy prostitúcióra kényszerítsék Kassán.

Szerző Brenner Balázs

A 43 éves férfit társtettesként, a 36 éves nőt társtettesként, illetve bűnsegédként elkövetett emberkereskedelemben és szexuális kényszerítésben mondta ki bűnösnek a törvényszék pénteken, ám az ítélet nem jogerős, három hónap múlva lesz a következő tárgyalás.

A Miskolci Törvényszék szóvivője ismertette: a pár 2013 júliusában felfigyelt egy fiatal lányra a miskolci Búza téren. A nő egy kicsit beszélgetett vele, majd a karjánál fogva a kocsijukba ültette, ahol a férfi

többször megütötte, hogy nyugton maradjon.

A pár azt tervezte, hogy a lány egy kis eurót keres majd nekik külföldön, prostitúcióval.

Mielőtt kiutaztak volna, egy Sajó-parti részen a férfi szexre kényszerítette a fiatal lányt. Ezután hazavitték magukhoz, közölték vele, hogy náluk marad, prostituált lesz és a gyermekeikre is vigyázni fog. A lány látszólag beletörődött ebbe, és a kassai vasútállomás közelében kínálta magát. Be is szállt az első kuncsaft autójába,

de az első adandó alkalommal megszökött tőle,

és segítséget kért a szlovák hatóságoktól.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok