Létrehozva: 2017.04.05.

Nem hiszed el, mivel vert át 400 idős embert ez a férfi

13 megyében adott el a termékbõl idõseknek. Megfenyegette õket, többségük fizetett.

Az egész országot bejárva adott el időseknek rossz minőségű, felhígított mosószereket a férfi.

Előzőleg telefonon keresték fel a lehetséges vevőket. Előbb kipróbálásra, illetve korábbi, nagy értékű vásárlásért ajándékként ajánlották fel a terméket. Egy tisztítószereket gyártó cég képviselőjeként mutatkoztak be, és a koncentrátumért nem, csak a szállításért kértek pénzt – írja a police.hu.

A 39 éves B. László a nyomozás adatai szerint 2014 és 2016 között 13 megyében 403, főként idős embert károsított meg. Voltak, akik nem akarták tőle átvenni a terméket és a szállítás díját sem akarták kifizetni. Õket a gyanúsított megfenyegette. Azt mondta, hogy az összeget, vagy annak kétszeresét letiltatja a nyugdíjukból. A megkeresett idősek többsége ennek hatására fizetett. Közülük többen elmondták, hogy olyan rossz minőségű volt a mosószerként beállított folyadék, hogy kidobták.

A szakértő egyébként megállapította, hogy a szer hatóanyag tartalma olyan alacsony, hogy nem is lehetett volna kereskedelmi fogalomba hozni.

A fővárosi férfit tavaly július 6-án fogták el Budapesten. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság csalás miatt javasolt most vádemelést ellene.

origo.hu

Ki nem találná, hogy Németország után honnan érkezik a legtöbb használt autó Magyarországra

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

vg.hu

Itt az idei Tour de Hongrie részletes menete – országos térkép

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok