Létrehozva: 2017.10.23.

Arcon köpte a nőt, mert nem akart vele flörtölni

Egy marokkói férfi azért kezdett szidalmazni egy nõt Essen város pályaudvarán, mert az elutasította a bevándorló közeledését. A férfit végül rendõröknek kellett lenyugtatnia.

A konfliktus a német város, Essen pályaudvarán történt, hajnali egy óra körül. A rendőrségi jelentés szerint egy 35 éves marokkói férfi próbált szóba elegyedni egy 21 éves padon ülő nővel. A marokkói migráns egyre közelebb csúszott hozzá a padon, a rendőrök szerint azért, hogy meg tudja lopni a nőt. A török származású nő erre magához szorította a táskáját, és faképnél hagyta a bevándorlót - írja a welt.de.

A tanúvallomások szerint a férfi erre kiabálni kezdett a kiszemelt áldozatával, szidalmazta, majd az arcába is köpött. A férfi olyan agresszíven viselkedett, hogy a pályaudvar biztonsági személyzetének és rendőröknek is közbe kellett avatkoznia. A hatóságok elmondták, hogy engedély nélküli vezetés és lopás miatt már korábban is ismerték a férfit, most pedig testi sértés miatt indítottak ellene eljárást. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Gyors és egyszerű, mégis mennyei és mutatós epres-csokis piskótatekercs

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés