Létrehozva: 2017.10.10.

Pesti utcákon csapott le a rém: négy nőt próbált megerőszakolni

A férfi meztelenül, eltakart arccal vetette rá magát a magányosan sétáló nõkre, több áldozatát is véresre verte.

A 28 éves férfi 2016 decemberétől 2017 áprilisáig négy nőre támadt rá a XIV. kerületben: a rém mindig a hajnali órákban csapott le a magányos nőkre.

 

A férfi autóval követte kiszemelt áldozatait, majd bevágott eléjük, és meztelenül, maszkban vagy a sáljával eltakart arccal vetette rá magát a nőkre. Áldozatait lefogta, a földre rántotta, többüket is ököllel ütötte, és megpróbálta megerőszakolni őket.

A vádirat szerint két esetben a szexuális erőszak kísérleti szakaszban maradt; az egyik esetben a megtámadott nő hangosan kiabált és hevesen védekezett, a másik esetben pedig megzavarták a támadót, egy közeli házban lakó meghallotta, ahogy a nő sikoltozott és a segítségére sietett.

Az egyik nőt annyira megverte a rém, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett: eltörött az arccsontja, szemürege és az állcsontja is.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben négy rendbeli szexuális erőszak bűntette, illetve kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A férfi akár 12 éves börtönbüntetést is kaphat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott

NÍNÓ

Ballagás közben esett össze egy magyar diáklány, szabadnapos mentő sietett a segítségére

NÍNÓ

Borzalom: Budapesten gázolt el egy embert a vonat

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés