Létrehozva: 2017.12.15.

Négytagú bandára vadásznak a rendőrök Budapesten - videóval

A trolibusz egyik utasának estek neki a fõvárosban, a VII. kerületben. A kamera mindent felvett.

Négytagú bandát keresnek a VII. kerületi rendőrök.

Szerdán, december 13-án 16 óra körül a Budapest VII., Damjanich utcában közlekedő 70-es trolibuszon többször megütöttek egy férfit, majd távoztak a helyszínről.

A 16-20 év körüli férfiakról a trolibusz kamerája felvételeket készített.

Az egyik férfi fehér dzsekit viselt, az ujján kék csíkkal.

A másik férfin kék szőrmés, kapucnis kabát volt.

A harmadik férfin fekete sapka, fekete dzseki és farmer volt.

A negyedik pedig fekete kabátot és kék nadrágot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság  nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen, súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételeken látható férfiakat felismeri, vagy információja van róluk, tegyen bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén, akár névtelenül is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott

NÍNÓ

Ballagás közben esett össze egy magyar diáklány, szabadnapos mentő sietett a segítségére

NÍNÓ

Borzalom: Budapesten gázolt el egy embert a vonat