Létrehozva: 2018.07.15.

Most érkezett: három férfit szúrt le egy késelő Bácsbokodon

Egy súlyos és egy életveszélyes sérültje van annak a szombat esti vitának, mely során egy idõs férfi kést rántott.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy 65 éves bácsbokodi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. július 14-én 21 óra 20 perckor egy helyi szórakozóhely előtt szóváltásba keveredett egy baráti társasággal. Vita közben a férfi elővett egy kb. 15 cm pengehosszúságú kést, amellyel három férfit megszúrt.

Egy 30 éves sértett könnyű, 29 éves társa súlyos, míg 56 éves ismerősük életveszélyes sérülést szenvedett. A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét – aki maga is megsérült – a helyszínen elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. 

A bűncselekmény elkövetésének körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Forró: Ez a teszt elárulja, mennyire vagy jó szerető!

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson

NÍNÓ

Segítséget kér a rendőrség: jelentkezz, ha láttad ezt a férfit!

NÍNÓ

Most jött a hír: két vonatbalesettel indult a nap

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál