Létrehozva: 2018.09.05.

A Ripost-videó lesz a bizonyíték pedofilügyben

Tartanak attól Tápióságon, hogy hazamegy a 66 éves Sz. Sándor, és ott folytatja a kislányok molesztálását, ahol abbahagyta. Az idõs ember jelenleg elõzetes letartóztatásban van, az alapos gyanú szerint hat kislányt molesztált, ahogyan arról a Ripost beszámolt. Éppen cikkünk nyomán került napvilágra egy újabb bizonyíték!

„Akkor nyúlt a bugyinkba, amikor ott aludtunk nála!”

– ez a mondat hangzik el az egyik kilencéves kislány szájából egy videofelvételen, és a gyerekek még mást is mondanak, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy nem alaptalanul gyanúsítják a gyerekek által korábban Papának becézett férfit molesztálással. A gyerekek szülei vették videóra a lányok reakcióját, amikor az egyik édesanya felolvasott egy részletet a %Ripost% tényfeltáró cikkéből.


Nincs olyan nap, hogy ne gondolnánk arra, mit tett a lányainkkal Sándor, ez folyamatos beszédtéma közöttünk

– kezdte a %Ripost%-nak Krauzné Hargitai Hajnalka.

"Vakon megbíztunk benne, hiszen sokszor átmentek játszani hozzá a lányok, úgy láttuk, szereti a gyerekeket, alkalmanként ott is aludtak nála. Senki nem feltételezett rosszat, azért sem, mert a közvetlen szomszédunkról van szó…"

"Amikor a %Ripost%-ban megjelent az első tényfeltáró cikk az ügyről, akkor még nem mutattuk meg a kicsiknek. Később viszont kíváncsiak voltunk arra, milyen a gyerekek reakciója, és kitettük az újságot az asztalra. Éppen egy másik érintett anyukánál voltunk, három kislány volt jelen. Mondtuk nekik, hogy nyugodtan lapozgassák az újságot, közben titokban telefonon rögzítettük, mi történik."

Korábban az egyik lány azt mondta, hogy az idős férfi őhozzá nem nyúlt. A szülők sejtették, hogy ő is áldozat, csak nem tud róla beszélni. Miután az egyik édesanya felolvasta a lányoknak a %Ripost% cikkét, megkérdezte, hogy van-e valami hozzáfűznivalójuk a lányoknak,  elképesztő dolog derült ki...

A videót a szülők bizonyítékként átadták a rendőrségnek. Az ügy részleteit és a gyermekpszichológus elemzését a szerdai Ripost napilapban olvashatod!

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Segítséget kér a rendőrség: jelentkezz, ha láttad ezt a férfit!

NÍNÓ

Most jött a hír: két vonatbalesettel indult a nap

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj